AzerisIBM oldal
ITTENI változat
az 551-1000. bejegyzésig...


az 551 - 1000. bejegyzésig (2006.08.28-2008.02.03)
Az elsõ 550 bejegyzés (2005.08.23-2006.08.28)

!!!AzérisIBM!!!
!!!!!LIVE!!!!!


F
2008-02-03
Le mertem volna fogadni, h köztünk marad, haha! Nemsokára ´bedobom a kulcsot´...?

B
2008-02-02
Fidóéknál jó a helyzet:
Mama kéri a kulcsokat!

D
2008-01-28
A múlt hétön, komolyan! Majdnem sugárban hánytam. Volt az a tolmács nő, aki annyit tudott dumálni, hogy teljesen kikészültem
tőle. Néha meg olyan ércesen felkacagott, mintha valami vicces dologról beszéltünk volna. De nem. De mindez eltörpül
amellett, amit az ebédnél művelt. Kérem! (R-day) Volt már szerencsém tolmácshoz, akit szinte kényszeríteni kellett, hogy egy
kis leves egyen legalább (Edd már meg azt a kurva levest!), mert ő nem, mert ő itt dolgozik és evés közben nem tud beszélni,
márpedig őneki a szája meg a nyelvtudása a munkaeszköze. Én ezt a fajta hozzáállást nagyon elismerem, tisztelem. De azért
evett egy kis levest. Ez a mostani tolmács viszont az egészet azzal kezdte, hogy amikor mondtam neki, hogy mi lesz a program,
amit a Palatinusban zárunk egy munkaebéddel, akkor - nem túlzok - negyed óráig hátradőlve maradt és csak hüppögve szívta a
levegőt, hogy ezt miért nem mondta neki aki a munkával megbízta, akkor a kiskosztümjében jön, de hát milyen hideg van, és így
tovább...
Hát, ő az ebédet nem utasította vissza, rendelt. De mindenből csak egy csipetnyit evett, figyeltem. Nem értem a mai napig.
Rendelt levest, főételt meg desszertet is, de mindből egy csomót hagyot (a levest mondjuk nem tudom, de ettől a
pontatlanságtól kérem, hogy tekintsünk el). A csúcs a desszertnek rendelt gundel palacsinta volt, csokiöntettel: tiszta barna
lett a szája tőle. Fantasztikus volt. Ezt csak akkor szárnyalta túl, amikor egy viccesnek szánt, de inkább csak kedveskedő
mondatot alig tudott lefordítani, olyan nevetőrohamot kapott.
Belopta magát a szívembe, ez az igazság. De jó köpönyegforgató, álszent alak vagyok én is, hogy itt így kibeszélem.
Nem értem én az embereket, a világot.

B
2008-01-18
Szarok a farmra!

Babber fhdngy
2008-01-17
Itt aztán van élet!!!!
A Ferde Faszba!!!!!
Most akkor én is csendben leszek!
Azzal demonstrálok, h
április 10-ig, 1 kurva kibaszott betüt nem fogok
ide bebaszni!!!!!!
Rohadjon meg mindenki! Az összes kibaszott néma pofájú, béna kezü lófasz!!!!!
Ölég volt!!!!!!!!

Babber f?hadnagy
ex-százados
2008-01-10
Bajusz
Annak nem rendje és nem módja szerint Tibi barátom növesztett, azt hiszem az első hajtásból magának egy remekbe szabott
bajuszosht! Ezt akkor már mindenki megszokta, h a Tibi egy bajuszosh embör!
Na de!
Később, mikor már ezt megunta, arra gondolt, hogy egy laza borotválkozással véget vet ennek a dolognak, aztán sutty levágta
aztat.
Nem szólt senkinek erről, gondolta: a meglepetésh erejével fog hatni!
Mikor végzett a művelettel, szép nyugodtan besétált anyukája szobájába, és leült a fotelba, mintha ´MISE´ történt volna.
A kedves Tibi-anyuka, mikor meglátta fiát, elkezdett hunyorítani, ráncolta a homlokát, fókuszált, egy szóval volt ott minden!
Valami furcsa volt neki, de nem jött rá, h mi olyan furcsa a fián. Méricskélte továbbra is és nem szólt semmit, csak nézte-
nézte!
Tibi sem szólt semmit, várta, h mit reagál az anyuka!
Így néztek egymásra vagy 1 perczig, mire végre valahára megszólalt az anyuka:
-Hajat mostál??????????????????????
Beszarás h, Beszarásh, Beszarásh!!!!!!!!!!

D
2008-01-09
Az igen egészséges állítólag! Talán finom is, de ebben nem vagyok biztonságos.

B
2008-01-07
Egyszer vett Sóki olívaolajat, drága pénzért! Drága! ...DRÁGA! Spórolt is vele. Csak ünnepnapokon, és akkor is csak keveset
használt belőle. Egyik nap, mikor hazaért, a következő látvány fogadta:
PRESSZER 5 liter olívaolajban tocsogtatja a bundáskenyeret...
No comment!

D
2008-01-07
Mecsoda tárháza a bölcs élettapasztalatoknak ez a Tibi gyerek, erre nem is számítottam!
Bravó, brrrravó!

Babber százados
2008-01-06
A Tibi, egy pár évvel ezelötti szilveszterének egyik eseménye!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Már jól belemerülve a szilveszter hangulatába, gondolta, hogy a megvásárolt rakétát beizzítja!
Ekkor már nem igen volt szomjas, mondhatni gatyásan be volt már kápszlizva, ezért apósa is segített ebben a műveletben, aki
szintén nem volt már szomjas.
Kimennek az erkélyre, annak jóízű módja szerint, helyezgetik, próbálgatják, rakosgatják, aztán jön a várva várt meggyújtás!
Addid-addig próbálgatták a megfelelő pózt a kilövésre, hogy meggyújtásh után bika erővel nekilőtték a plafonnak! Az egész
szakramentum szétcsapódott ott az erkélyen!
Ezt követően az ijedtség sosem látott formája lett úrrá rajtuk, egymást lökdösve próbáltak menekülni, melynek eredménye Tibi
ordenáré horderejű behasalása a nappaliba, a többi vendég elé!!!!!!!!!!!!
Újév reggel 7 óra:
Ügyeleten ül Tibi az apósával!
Apósa úgy érzi, h megsüketült! Nem hall semmit a robbanástól, Tibinek az egész hátán égési sérülések!!!!!

-----------köszönjük-- ----------------

D
2008-01-06
Felhívom mindenki figyelmét, hogy remek, báricselló-követelő időjárásunk van ma és várható a következő napokban is, hajrá!

D
2008-01-05
B!T! Isten éltessen!

B
2008-01-02
D!T! Eme sok jóra nem is tudok egyebet válaszolni, csak azt, hogy köszönöm, köszönjük!
Következő riport címe természetesen az, hogy KUTYALOTTÓ, így csupa nagybetűvel. Megjegyzem ennek csírája, már megjelenik a
riport 2-ben is (ahh, simon):
- Milyen számokkal szokott játszani?
- Hát, amit ők mondanak (mutat a kutyára - szerk.), amit ők akarnak...
Ponyó művész úrban pedig azt szeretem, hogy mindig megmondja frankón, hogy mi lesz, mi legyen!!!

D
2008-01-02

És nem tagnak, valamint előre üdvözlöm B! kolléga születésnapját.

Két nagyszerű örömhírrel indíthatom az új esztendőt kérem szépen, az egyik, hogy elkészültek a kutyalottóval átitatott új
riportok, egyelőre még a master szalagon érnek, de hamarost feldolgozásra kerülnek. A másik pedig még ennél is sokkal
izgalmasabb, reménytelibb. Kérem! (R-day) Ponyóka művész úr a következő kijelentést tette válaszul pár héttel ezelőtti
felvetésemre (idézek): Gondolkodtam, lehet hogy a következő humorbonbon forgatáson hajlandó vagyok egy epizódszerepre,
mondjuk egy valamit földhöz baszós jelenet erejéig. (Idéztem.)

A továbbiakban pedig hadd gratuláljak a Szibéria zenekarnak 30-i műsorához, meg kell mondjam, korrektül nyomták a metált.
Mégis, engem leginkább F! dumája hatott meg, pl. amikor sikerült tapsra bírnia a közönséget: Ez az, hát ezért jöttünk ide!

Köszönöm!

B
2008-01-01
Boldog új évet minden ibm-tagnak!

Babber fhdngy
2007-12-30
Köszönöm szavaidat, kívánságaidat!
És a csirke príma volt!

D
2007-12-30
Ezúton kívánnék Babber fhdngy Úrnak boldog születésnapot, amíg nem késő. Remélem finom volt a csirke!


2007-12-27
Meg van az új TV állványszerű!
B majd, ha akar bővebben ír róla!


2007-12-23
Ma bevásárlásh!

B
2007-12-22
MA RIPORTOZÁS!

Babber fhdngy
2007-12-18
Ő azt értette, h ne alapjáraton, hanem fordulatszámon mérjék a dolgot!
A mű czíme is FORDULAT vagy FoRGALMI?

B
2007-12-18
A sztori hiányosh! Tibi mit értett forgalmi helyett???

Babber fhdngy
2007-12-17
FORDULAT VAGY FORGALMI?
Voltam a nagyon közelmúltban a kollegámmal, Tibivel zöldkártyát csináltatni az autójának!
A sztori jelenidőben mesélődik:
A parádésh szerelő, aki magáért beszél a kinézetével, aztat mondja a járó motornál, miközben méreget, h legyenszives a
forgalmit!!!
Erre a Tibi beül az autóba és elkezdi túráztatni a motort, nyomja a gázt, berregteti jó hangosan stb., kb 20-30 másodperczig!
Arra gondolok, biztos én értettem félre, mert én forgalmit értettem! Na mind1!
Erre a szerelő tata rám néz, megvonja vállát, aztán mint akit +gyötört az élet, ismételten kéri a forgalmit!
(Na ugye, hogy jól hallottam!)
Erre ordítok egy nagyot, hogy a forgalmit kéri az úr, Te süket köcsög, mit erőlteted itt a motor fordulatszámát?!
Ezután Tibi kiszáll, elnézésht kér a túlbuzgásért, aztán megmyugszik mindenki!
(azt már csak halkan teszem hozzá, h ezek után bármit kérdezett a faszi, a Tibi reakciója erre az volt, kivétel nélkül:
Kérem??????)
Köszönjük!
Tibor 1 régebbi, ugyancsak süketeskedéshe 1 hivatalban még ezen a héten publikálásra kerül!
Tehát TIBI SÜKET folyt.köv. !!!!!!!!!!!!

B
2007-12-14
Tegnap Piroska mamánál voltam, mikor érkezett egy sms, a szokásos F1-es hanggal. Piroska mama megijedt, mert azt hitte, hogy
zúdul le az esthajnal csillag. Beszarásh!

D
2007-12-13
Na, így már világos.

B
2007-12-11
Jól gombolod!

F
2007-12-11
Kriszt Ákos és Balha Vilmos - R.I.P. Gombolom én!

D
2007-12-11
Ki az az Ákos és ki az a Vili?????

Babber fhdngy
2007-12-09
Semmi, semmi, csak játszveszünk föl!

B
2007-12-08
Következő sorok főszereplője Presszer és Ákos:
pRESSZER albérlőtársának szóltak a szomszédok, hogy Presszer néha hajnalban totál részegen nem tudja melyik a jó ajtó, és
mindenhova becsönget, és felébreszti az embereket. Ez ennyi. DE! Erről az a szép eset jut az eszembe, mikor egy buli után
(mely a Vaskosban volt), azt mondta Vili Ákosnak, hogy nyugodtan menjen fel hozzá aludni. Ez egy udvar, ahonnan három lakás
nyílik. Az elsőben laknak, a másik kettő valamelyikébe kellett volna mennie. Ákos - szintén részegen - bement az udvarra,
elfelejtette, hova kell mennie, és bement az első lakásba. Nem kapcsolt villanyt, hanem bement a szobába, leült az ágy
szélére, levette szép nyugodtan a cipőjét, és befeküdt az ágyba... Közvetlenül a feleség mellé. A feleség másik oldalán aludt
a férj. Na, erre az odafekvésre ébredt fel az asszony. Hatalmas felsikoltás, apjuk felkapcsolta a villanyt. Ákos is felült
ijedtében. Ott ült Ákos egy idegen lakásban egy ágyban, egy nő mellett, másik oldalán a férj néz Ákosra.
- Hát Te meg mit keresel itt, Ákos?
Merthogy ismerték egymást. BESZARÁSH!!!!!!!!

B
2007-12-05
Ponyóka egy kiváló ember! Vitathatatlan humorérzéke mellett pedig egy komoly ember! A minap beadta anyukámnak a Hair című
dvd-t. Anyukám csak ennyit jegyzett meg róla:
- Ki volt ez, Gábor? Láttam rajta, hogy egy igazi komoly ember!

D
2007-12-05
Hát, kérem! (Erdély, ugye!) Ma sikerült a kitűnő Ponyókával elköltenem az ebédet. Utána ellenálhatatlanul ráfanyalodott a Dóm
étterem bódéjának egyik sütijére. Be is álltunk a sorban (40 év nevelése most jön elöl), ami viszont észbontóan lassan
haladt. Végre azért, 20 perc után sorra került Ponyóka is. Ámde igen felhúzta magát az előtte tötymörgőkön. Azt mondta nekem,
ezt utálja a legjobban, mikor kurva nagy sor van és valaki szarakodik előtte. Ő ilyenkor mindig körültekintő, előre készül a
vásárlásra, pl. előkészíti a fizetőeszközt, stb. Hogy minél kevesebbett kelljen várnia a mögötte állóknak. Pl. a postán is,
ahol mindig nagy sorban állás van, feszültség. Ő mindig siet, nehogy valaki meg akarja verni a lassúsága miatt.

D
2007-12-04
Magam is hiányoltam őket a premierkor!

Babber fhdngy
2007-12-04
Igen!

B
2007-12-04
Összesen négyen voltunk, de komolyan mondom, hogy a múltkori 10 főhöz képest, háromszor akkora röhögések voltak. T és T az
elejétől a végéig folyamatosan és jó hangosan kacarásztak, de szó szerint minden szaron. Szóval a következő vetítést
mindenképp úgy kell szervezni, hogy ők ott legyenek.

D
2007-12-04
Presszer és Szid szoknak beszélgetni? Az lehet még valami! El tudom képzelni, ahogy a Németiek adják alájuk a lovat...
Uraim, szombati pótvetítéses hogy sikerült?

B
2007-12-03
Presszer tegnapi produkciója:
Próba elején leesett a gitárja a nyakából, lepattant a lakk egy jókora részen. Azt mondta: ez van. Nyugodt volt. Aztán mikor
a próba végén megint ez történt, akkor már olyan idegesh lett egyik pillanatról a másikra, hogy elkezdte a gitárját rugdosni
a földön, neki a széknek, meg mindennek. No comment!
Előtte félórával még jó kedvében azt találta mondani az egyik szám általunk kitalált befejezésére, ami nagyon tetszett neki,
szó szerinti idézet következik:
- Bassza meg, ez olyan, mintha egy zongorát ledobnánk a tizedikről.

B
2007-12-03
Lári-fári!

D
2007-12-02
Nem hogy beszkennerelve, de még kiskori képem sincs. Nekem nem volt kiskorom.

Babber fhdngy
2007-11-30
D!
A mese része 1általán nem érdekel!
.

B
2007-11-29
Ezt hívják kifogásnak!

D
2007-11-29
Nekem nincs gyerekkori képem beszkennelve. Elnézést.

Babber fhdngy
2007-11-28
Jut eszembe, h a főoldalra kibaszott sok IBM tag gyerekkori képe ki lett baszva!
Az lett megbeszélve, h több kép kikerül!
Nem csak a Halhatatlan-Németi tesókról!
Ennyit tudtok, Ti balfasz Macska-Jancsik!!!!
Bráávóóóó!

D
2007-11-28
Az jutott eszembe egy mai esemény kapcsán, hogy pl. a Presszer találkozott-e már inflagranti esettel?

B
2007-11-25
- Presszer! Tervezed, hogy ma bebaszol?
- Sohasem tervezem!

D
2007-11-24
Én is erre gondoltam! Meg arra, hogy szegény Margitnak vissza kellett/kell fojtania mindig a fingást, ha Preszi a közelében
van.

F
2007-11-23
Lehet, hogy a Maaaargit léptette elő, mert Presszi nem csak ígérgetett!!!!

B
2007-11-22
Presszernek egyszer koncertje volt a Toxicban, de egyúttal dolgozott is. Ezért kért kilépőt, melyet meg is kapott éjjel 2
óráig. Az Elcoteq-nél, mint általában a cégeknél, még az enyhén ittas állapot is tiltott. Na, Presszer barátunk hajnal 4
körül vánszorgott be a munkahelyére, csöcsrészegen. Valahogy átjutott a portán, de aztán, ami ezután jött, az Presszer
munkatársainak és főnökének legvadabb álmaiban se jött elő. Presszer onnantól kezdve a munkaidő végéig folyamatosan
ordítozott, a legkülönfélébb dolgokat. A szokásos ´Micsooodaaaaaaaa?´ mellett az egyik legvadabb az volt, mikor a
főnökasszonyhoz üvöltött eképpen:
- MARGIT!!! MEGBASZLAK!!!... ... TUDOD MI AZ A HUZAT, MARGIT???... ...MEGBASZLAK, MINT A HUZAT, MARGIT!!!
Na ilyen és ehhez hasonló üvöltések hangzottak el egész éjjel. A csattanó, hogy Presszert 1 hét múlva előléptették!!!

B
2007-11-22
Humorbonbon VIII pótvetítésh a legfrissebb információk alapján:
2007.12.01 (szombat), 16:00 órakor
Nálam

T
2007-11-19
Erre mondják, hogy ízlések és pofonok..

D
2007-11-19
Nem találom a szavakat. Presszer lenyűgöző!

B
2007-11-18

Presszer egyszer, amikor részegen hazaért Postavölgybe, gondolt egyet és kivitte a Marshallját a hátsó kertbe. Bedugta a
gitárját, és maximum hangerőn elkezdett gitározni. Úgy gondolta, hogy a saját szavaival élve, elkápráztatja a Reménypusztán
élőket a domb túlsó oldalán. A szomszéd 2 perc múlva átjött és felpofozta. Presszer csak ennyit kérdezett tőle: - Ez most azt
jelenti, hogy halkítsam le? Erre csak egy újabb pofon volt a válasz...

B
2007-11-16
Ja, és azt kihagytam, hogy néhány szokásos ´Mi ég???´ ordítozás után megkérdeztem Presszert, hogy tudja-e, mit ordítok. Azt
válaszolta: - Persze! Azt, hogy miért!
Óriási!

B
2007-11-15
- Presszer, mi a véleményed a Fidóról?
- A Fidó egy elefánt! Egy lassú, lomha, fingós elefánt! Egyébként egy jó arc, egy őrült! Nem is tudom, hogy te tanultad tőle,
vagy ő tőled, de hasonlítotok egymásra. Néha kicsit idegesítő, de én így fogadom el, és ez így jó!

Presszer önmagáról:
- Én nehéz eset vagyok mások számára. Egész nap a szobámban rohadok meg fingok. Ott döglök. Nem csinálok rendet.

Egy lehetséges nőről:
- Ha lenne csajom, nem engedném meg, hogy ott fingjon mellettem. Én viszont nem bírom ki, mert finganom kell, de ő nem
tehetné meg. Tartsa vissza, vagy menjen ki a retyóra, nem érdekel.

D
2007-11-14
´Jó, akkor szerdán találkozunk!´

D
2007-11-14
´Így is jó ez...´

F
2007-11-13
Marika néééééééééééééniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!

T
2007-11-12
ATIII... ATIIII... ATIII....

B
2007-11-12
Na, és mit láttál az arcokon?

F
2007-11-12
Kérdésünk: Milyen rejtvényeket Útál D mester?
A megfejtők között.
A vetítésh szenzációshra sikeredett, néha lopva az ´új arcokra´ pillantottam, mit is lépnek a láttottakra, haha!
Káposztába hús kelletT! Megjegyzem. :-D

Babber fhdngy
2007-11-10
.
.


Babber fhdngy
2007-11-10
.
.

D
2007-11-09
Szarok a kibaszott idegesítő rejtvényeitekre!
Kezdve a F! kezdeményezésével, ami elbukott, a lófasz tudja miről van szó, aztán, hogy ki a J, persze már megtudtam, hogy a
Dzsoki, de előtte órákig rágódtam rajta, hogy milyen Jánosokat ismerek? OlcsóJánosokat bőven. Aztán itt van a FÁÜ Rt (Z, vagy
Ny RT?) meg, hogy BFHDGY mi a faszt lépett.
NEM ÉRDEKEL!
NEM ÉRDEKELNEK A REJTVÉNYEK!
Ma a tisztelt vezetőséggel utaztam. Hazafelé az egyik főnök aszongya a kocsit vezető másik nagy főnöknek: Engem a Tiborc
utcánál tegyél ki. Mondom neki, mert ketten ültünk hátul, hogy: Na de, hát melyik Tibor cuccánál???
Erre ő: Hogy-hogy melyik??? Hát én ott lakom, a Tiborc utcában.
Kénytelen voltam neki elmagyarázni, hogy csak viccezek, hogy Tiborc utca – Tibor cucca.
Később már tetszett is neki a poén.
Hát, komolyan mondom, kedves barátaim, fel vagyok dúlva. De majd holnap kikapcsolódom.
Aktatáskámat viszem, abban is van ez-az, csak az asszony nem fogja majd engedni, de hát kénytelen lesz. Én már többször is
akartam vinni ezt az én kedvenc kis táskámat magammal ide-oda, de I. asszony fenemód kategorikusan kijelentette, hogy vagy a
táska, vagy ő. Így mindig otthoL kelletett hagynom. De holnap ez nem így lesz!

Babber fhdngy
2007-11-08
Csak azt nem értem, h pont azokon bukik el a meccs, akik mellőzve lettek!
Akik meg nagypofájuskodtak, azok pedig szivesen tennének az ügy érdekében!
Kispofáimnak elöbb kellett volna gondolkodniuk, aztán cselekedniük!!!!!
Úgy kellett, káposztába hús kellet!!!!
Úgy kellett, káposztába hús kellet!!!!
Úgy kellett, káposztába hús kellet!!!!
Úgy kellett, káposztába hús kellet!!!!
Más!
Mikor a FÁÜ Rt.-nél dolgoztam, kaptam február 18.-án egy ´köszönöm-oklevelet´ a jól elvégzett munkáim miatt. Március 5.-én
pedig megköszönték minden eredményemet és munkámat, aztán rögtön picsán is rúgtak!
8 hónap elteltével, felhívott a Fáü Rt., hogy nincs-e kedvem vissza menni.
mit léptem?
a megfejtéseket várom a :
666@apokolbugyra.ru ímél-czímre!!!!

B
2007-11-08
És milyen igaza van!

F
2007-11-08
Anyád csipája. Nem kell különbejáratú véredény, okolni sem kellett volna, csak igen, vagy nem. Ennyi! Szombatra dipitáskát
kell szereznem! Ezért vagyok oly´ idegesh!!!!
J Jockey-t takar(t). de ő már nemet mondott. PEdig elővételben elment 2560 jegy! Pitsába! :-)

B
2007-11-08
Ad 1: J nem értelmezhető!!! Csak azokat jelöljük betűvel, akik hagyományosan így jelentkeznek be.
Ad 2: van véleményem, de a téma nem sms-ben megvitatandó, pláne nem egy kívülállóval.
Na, majd szombaton!

F
2007-11-08
Mr. fhdgy, én azt hittem, B!T! úrnak van saját véleménye ish, hovatovább maroktelefonja, amin válaszol... Mindegy J-n már
elbukott a meccs. SzoNbaton dipitáska... megpróbálok szereznyi!
Tényleg, G?!? Merre?

B
2007-11-07
Nálam eleveN van! Ez kicsit G-s vót, bocs!

D
2007-11-07
E´mentem a retyóra, magamra zártam kívülről a zajtót, mégse jöttem rá, hogy mirű van itt nagyba´ szó.
Ámde! A szombati vetítéshre ne felejtsetek el aktatáskát hozni, különben a belépés sokkal szomorúb lesz, mint aktatáskával.

Babber fhdngy
2007-11-05
Kedves F!
Mindenféle rossz indulat nélkülh mondom, hogy nem fog összejönni!
A mocskosh múlt, az mocskosh múlt!
Nehogymá´ csak úgy átsiklodjunkh a rothadt, aljas dolgokon!
Aki érti, az érti, aki meg nem, az menjen a dógára és zárja magára a retyóajtót!!
Ennyi............!

F
2007-11-05
Te nagytalpú kurva isten... hát mi van itt? Mi ég? MI ÉG?!?!?!
Jövő év elején kontzertileg nagy durranásra (nem úgy) lészülök... Titkosh!

Babber fhdngy
2007-10-30
´(mely tartalmazta, hogy aznap mikor keltem, feküdtem, milyen műsort néztem a tévében, jobb napokon a reggeli levegő
hőmérséklet is rajta volt), ´
Hát komolyan mondom beszarock!!!!!!!!!!!!!!!
Tiszta VÁGÓ-nagyis!!!!!!!!!
Nagyon jóóóó!!!!!!!

B
2007-10-30
Hogy a fenébe ne lenne meg!!! Megvan annak a helye a lakásban!
Tartalma:
- lejárt buszbérletek (1989-től kb. 2004-ig),
- régi asztali naptárak (mely tartalmazta, hogy aznap mikor keltem, feküdtem, milyen műsort néztem a tévében, jobb napokon a
reggeli levegő hőmérséklet is rajta volt),
- italcímkék (egykori általános iskolai osztálytársamtól kaptam kezdetben 2 forintért darabját, majd matek házi feladatokért
cserébe)
- turbórágógumi autósképek
Most több nem jut az eszembe, de a söralátéteket kikérem magamnak, az nem volt benne!!! És most sincs.
Lehetne egy kis ´dízájncenter´-félét forgatni a táskával az egyik bonbonban.

D
2007-10-30
És azt is írja meg, hogy megvan-e még!
Itt is és most kijelentem, hogy a belépő a vetítésre csak és kizárólag diploma(ta)táskával lehetséges! Máskülönben
világrengetően ideges leszek. AZ IBM! IBM! IBM!

Babber fhdngy
2007-10-30
Ja és azt is írja meg, h milyen czélból gyűjtötte!

Babber fhdngy
2007-10-30
A bonbon dolgot lezártnak tekintem!
Más!
A kedves hivatalosh B brácseszemnek volt tinédzser korában egy kibaszott diplomata táskája a szekrényében, tele mindenféle
idegesítő kaczattal, amiket faszomtudja miért, de gyűjtött! Beszarásh, h mik voltak abban!
(lejárt bérletek, söralátétek stb.)
Kérem B-t, h írja meg nekünk ide, mi volt ennek a világrengetően idegesítő táskának a bővebb tartalma!!!
Előre is köszi!
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.


B
HIVATALOSH BEJEGYZÉSH
2007-10-30
Kiküldtem a hivatalosh meghívót mindenkinek!
A kis csúszás az én bosszúm az elmúlt 5 év tohonyáskodásodért! Úgyhogy nincs apelláta! Jövőhétre kész lesz, és punktum!


D
2007-10-30
B_fhdgy! jó vót az úgy!
A B!-t meg ne basztasd, nyilván tiszta ideg vót a szándéjégóji tüzek miatt, azé nem vót érkezése az összevágásra. De majd
összevágjuk neki a pofáját ezé.

Babber fhdngy
2007-10-29
A ´hivalatolskodjá´! ´ szóért elnézésht kérek, csak hát a düh az mindenre kihat, még az íráshomra is!
helyesbítésh: hivataloskodjá´

Babber fhdngy
2007-10-29
B! Te aztán végképp ne hivalatolskodjá´!
A Te hibád ez az egész LÓFASZJÓSKA helyzet, már rég túl kéne lenni a proczedúrán!
Többet meg ne halljam a pofádból, h nekem sosincs kedvem jelenet-felvételhez!
Urashága végre méltóztatott összevágni a dolgot és még Ő hivataloshkodik itt! Bazd Meg, ez nem semmi!

B
2007-10-29
Akkor hivatalosh időpont:
2007. november 10. (szombat), 18:00 óra
Nálam

Babber fhdngy
2007-10-29
A Humorbonbon üggyel ott tartok, h SZAROK RÁ már az egészre!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
!!!!

D
2007-10-29
nekem jó a 10-e.

B
2007-10-28
Véleményem szerint a csütörtöki vetítésht toljuk el 1-2 héttel, mert több embernek nem jó az időpont.
Új időpont lehetne mondjuk november 10., szombat.
Na, mindenki ugassa, hogy jó-e?

B
2007-10-27
KIMI IS THE WORLD CHAMPION!

D
2007-10-26
Végül is lehet róla szó, jó a 2-a, jövő hét csütörtök.

Babber f?hadnagy
2007-10-25
Én már hirdetem, de fixre kéne venni a dolgot, akkor hitelesebben tudnám hírdetni a rajongóinknak!
KIMI THE WORLD CHAMPION!!!!

B
2007-10-25
És ez mindenkinek jó? Ki kéne hirdetni.

Babber f?hadnagy
2007-10-24
NOVEMBER 2.-a!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

B
2007-10-24
Novemberre kész lesz. Kérek vetítésh időpontokat!

Babber f?hadnagy
2007-10-24
Ez már tényleg mindennek a legalja!
Há´ mi a franczkarika van má´ az új humorbonbon-nal??????
Ezt a fostoskodást már nem viselem el!
Menjetek a picsába!

D
2007-10-24
Nem baj, mert már régóta jön, de még eddig nem ért fel. Addig nincs semmi baj, míg nem ér fel.

B
2007-10-19
Basszátok meg, jön föl a szar!

D
2007-10-19
Őőőőőőőőő
Hát igen, IGEN!

Babber f?hadnagy
2007-10-18
Mi ez az isten verte kurva döglődésh ezen a kibaszott oldalon?????
Hát nem ír ide be shenki shem????
Hát miért nem pörgetjük fő´ a kibaszott dolgokat?
Mindenki punnyad?????
Áhh! Seeemmi!

Babber
2007-10-16
Hát igen, a vetítésh! Kedves B elég sokat ül a dolgon! És akkor még jön a kérdésh, h miért van vége a formációnak! Bassza meg
a büdös picsa! De tényleg!!

D
2007-10-16
Vetítés???

Babber f?hadnagy
2007-10-15
Köszönjük!!

D
2007-10-08
Szóval megvan a 9. Betonszaggató TRK(R) szám.

Babber f?hadnagy
2007-10-05

Na még eztet utoljára, aztám megyek a dó´gomra:

Testem az én templomom
Építem, vagy ha kell lerombolom
Gyertyák gyúlnak a szívemben
Mindkét végén égetem

Testem az én templomom
Bűneim, ha meggyónnak, feloldozom
Freskók tetoválva lelkem falán
Emlékként őrzik kálváriám.
Ég a gyertya ég, el ne aludjék

Testem az én templomom
Oltári kötelességem és jogom
Bennem megbújik a megváltás
Véremben folyik a szertartás
Ég a gyertya ég, el ne aludjék

Engem a szeretet nevű szer etet
Imáim elnyeli egy szervezet
Engem a szeretet nevű szer etet
Átitat az áhitat a falakon túl.
.


B
2007-09-29
Viszonylagosan feltétlenül!

D
2007-09-29
Mi ez valami vers? Lírai önvallomás? Szentimentális önbeismerés?
Remek!

Babber f?hadnagy
2007-09-26
Mindig pontos voltam,
de mindenről lekéstem.
Ki menti meg a Világot,
ha csapkodnak a villámok?
Mindig szorgoskodtam:
sok semmit elértem.
Sokszor fáj az Igazság,
de még jobban a hazugság!
Mindig feltartottak,
de mindenen átléptem.
A Tudást felhalmozom,
agyamat meg eldobom...
Mindig spóroltam,
mégsincs spórolt-pénzem.
Mindenkinek tartozom.
Sehova se tartozom.
Néha vigyorogtam,
mégse lettem boldog.
Érdekem megütközött
vag(y)on ütközők között...
Többször vicsorogtam,
mégse vagyok buldog.
Életemért küszködök,
mint vadászból lett üldözött.

Bennem nő a Világűr
Rakétám: pia
Bennem volt a lehetőség
Bennem van a hiba

F
2007-09-26
Ebben mi a kurva anyja a helytelen adat? Mit?
´Ez az, kedves L! Julian vs. Gergely naptár, erre gondoltam én, valóóóóóban!
És Veled mi lenne nélkülem, kedves B! Hogy tudtatok volna a Beatrice előtt játszani, ha én nem vagyok, mit? :-/ Majd
Magyaregregyen odatesszük magunkat. Aszongyák, elővételben elfogyott az összes (5 db., a szerk.) jegy.´
Ollózd má´ be a Cyberia fórumba, na.

D
2007-09-24
Ne már! Miért, miért? Elmész hajóra dolgozni a tengerre 4 évre, oda ahol se villany, se gáz, se telefon, se mobilhálózat, se
internet, csak a víz mindenütt, meg a meló? Miért mondom ezt?

Babber f?hadnagy
2007-09-21
Azért!!!

D
2007-09-21
Mermér???

Babber f?hadnagy
2007-09-20
A vetítéshesh mindenképp Holtak-Napja elött legyen, mivel akkor oszlik fel a Humorbonbon-Production, mint formáció!!!
Addig is mindent beléje!!!!
jeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee eeeeeeeeee!!!!!!

B
2007-09-19
Mikor legyen?

D
2007-09-18
F! szedd össze magad, a ´picsádat már´!
Mikor lesz vetítés?

F
2007-09-17
Jöjjenek a PP!-s sztorik. Tiszteletbeli IBM tagság van? Kenitek... P! nem lehet, mert ugye ő mán Ponyóka művész úr, aki
PASSZÍV tag, hogy rohaggyon szét a teraszán. Tibor helyesen: Tíbor.
Ma sajna nem lesz Cyberia koncsertó, mert akkora nyavalyát szedtem fel Matuska Szilviótól (nemi úton, a szerk.), hogy még.
Pedig gecimód vártam.

G!
2007-09-17
Gyöjjön, aminek gyönnie kell!
És azért evvel a linkkal hadd járuljak én is hozzá a kulturális épülésetekhez:
http://www.agria.hu/ta cs/tamenu.htm
Ajánlom elsőként a képregényeket!
Fantasztikusak!!!

D
2007-09-13
Jöhetnek a sztorik, fotókra is számítok!

B
2007-09-13
Jöhetnek a sztorik!

Babber f?hadnagy
2007-09-12
Közkívánatra lehet folytatása a Papis sztoriknak, ill. frenetikush fotók is a rendelkezésemre állnak!!
Kérném az IBM tagokat, h reagáljanak!!!!

Babber f?hadnagy
2007-09-12
Kedves D-től megkívántam a munkahelyi beszámolót, így hát én is!!!!
Akkor megy:
Nálunk dolgozik egy idős faszi, Papi becenévre hallgat és elég ízesen beszél! Pl. Az RTL-ön megkapta a szerepöt, vagy pikti-
rikti, vagy szopunk mint a torzonborz, Elqotex, de volt már Pesten a Pamut üzletházban is!!!!
De volt egy felejthetetlen párbeszéde a sok hasonló közül, íme:
Papi mesél a Gézának, Tibi pár méterre odébb:
PAPI:-Te Géza voltunk az izéba, aaa..., Tibi hogy is hívják?
TIBI:-Praktiker.
PAPI:-Pra ktikerben és vettünk ott ilyen izét, ööö..., Tibi mi ez az izé?
TIBI:-Fugázó.
PAPI:-Ja igen fugázó, mert felrakják hétvégén a fürdőszobában az izét, na, aaa..., Tibi...
TIBI:-A csempét.
PAPI:-Igen.
A Géza egy kurva szót sem tudott erre reagálni, aztán mindenki ment a do´gára!!!!!!!!!
FIN

B
2007-09-11
Ez kell pedig! Az összes vadbarom meg szarja össze magát!

D
2007-09-11
Tegnap délután lementem egy emelettel lejjebb itt a melóhelyen, mert ott van ásványvíz autómata, gondoltam iszom egy kicsit,
ha már így megszomjaztam. Nem sokat ittam aznap addig. Ahogy ott ittam a jó bubis vizet, úgy háromnegyed liter után egy olyan
jólesőt böffentettem, hogy majd´ elaléltam, s csak ekkor vettem észre, hogy nem otthon vagyok, hanem a munkahelyemen a
folyosón. Nem volt valami hangos, vagy nagy böff, csak amolyan közepesen hangos, hosszan felgurgulázó.
Ennyi.

B
2007-09-06
Lófaszt!

D
2007-09-06
Arra, hogy zuhanyozzon le az alapkamat.

G!
2007-09-06
Szerintem szemüvegesH pipire várnak :P

Babber f?hadnagy
2007-09-05
Tulajdonképp´ mire is vártok??

B
2007-09-05
Én 8 éve!

D
2007-09-05
Na végre! 4 éve várok erre!

B
2007-09-03
Babber beirítkozott egy szoftver-üzemeltetői tanfolyamra, több kis dolog vitte rá (tőle idézek):
1) Unta már, hogy hazamegy munka után, és nem csinál semmit.
2) Lehet ismerkedni, most nem kislányra gondol, de végül is arra is.
3) Szeretné, ha más munkát végezhetne később, alapozva erre a tanfolyamra
4) nincs negyedik
Volt egy szemüveges pipi. Ha egy csoportba kerülnek, akkor próbál majd mellé ülni.

B
2007-08-30
Tegnap berepült Piroska mamához egy darázs-szerű. Ennyit mondott rá Piroska mama:
- Majd odacseszek neki valamivel!


B
2007-08-29
Humorbonbon VIII. forgatása lezajlott!
Hamarosan vetítésh!

B
2007-08-29
Presszi véleménye Babosról:
- Te figyelj! Én a Babbert elfogadom olyannak, amilyen. Ha olyan kedve van, akkor hagyom, hogy olyan kedve legyen, ha nem
olyan kedve van, akkor hagyom, hogy ne olyan kedve legyen. Szeretem, amikor vitatkozik, főleg Sókival a politikáról és a
Forma-1-ről.

D
2007-08-29
Kíváncsian várom a Presszer-jellemzéseket!

D
2007-08-25
Ha a Preszi ilyeneket tud mondani, akkor vajon miért nem ír ezt-azt?

B
2007-08-24
Tegnap megkérdeztem Presszertől, hogy mi a véleménye Aljas Dzsúról (közismertebb nevén herevarjú, fosmenyét, született
Havasdi József), a válasza:
- Ő egy csendes, nyugodt vadász! Nem zavarja el a vadkacsákat!
No comment.

D
2007-08-20
Bizony mondom, ez is igaz!

B
2007-08-18
Nekem akkor is a Humorbonbon VII. (Szándokán a maláji nindzsa) liftjelenete jut eszembe az egész liftesh témáról.

D
2007-08-18
Ez szuper volt, G!
Annak idején, vagy még inkább az előtt kicsivel, az univ nevű fantasztikus kollégiumban volt a szokásos tanévzáró kerti
parti. Hajnali négykor StivieWonderrel és még egy sráccal megittunk még egy üveg konyakot, mert úgy éreztük, egész éjjel alig
ittunk valamit és nagyon szomjasak voltunk. Aztán bizonyos okokbólkifolyólag a kerti partiról, melynek színhelye az udvar
volt, bementünk az épületbe. Ott aztán rengeteg minden történt, ami nem tűr képernyőfestéket. Csak azt mesélném itt el, ami a
lifthez kapcsolódik. Leszedtünk két lengőajtót az egyik folyosó végéről, aztokat bevittük a liftbe, egymás mellé állítottuk
az ajtónál úgy, hogy kb. 30 centis rés maradt csak. Amikor a liftajtó kinyílt, a szerencsételen utasok, akik a liftbe be
akartak szállni, látták, hogy még egy ajtó van, de az nem akar kinyílni... Aztán rájöttek, hogy három hülye van bent a
liftben. Ekkor már inkább gyalog mentek. Illetve csak az, akit nem tudtam bevonszolni. Mert nem értettem, hogy miért nem
jönnek velünk. Attól még, hogy mi ott bent vagyunk, nyugodtan jöhetnek ők is. Aztán aki mégis velünk jött, hamar rájött, hogy
nem akarunk mi semmi rosszat, csak fenntartjuk a rendet. Dehogy bántunk mi bárkit is. Ugyan.
Hát, ennyit erről, nagyon röviden. Az este jelmondata egyébként a ´Fucking South Korea´ lett, amit egy asszem olasz-magyar
származású srác ordított, miközben egy szekrényt rúgott szét, de a szekrény ajtaja beszakadt, az ő lába meg beakadt a lukba
és azon mód esett hanyatt a fiatalember. Akkoriben volt a focivébé kóreában. A srác egyébként brazil bikiniket importált,
engem is mindenáron be akart szervezni üzletkötőnek, mert azt állította, hogy ez egy fantasztikusan nagy biznisz.
Nem hittem neki.

B
2007-08-16
Köszönjük!

G!
2007-08-16
Ezt most találtam, rögvest megosztási kényszerem támadt ezügybe´ kifolyólag. Ez itt:

A liftben
HOGYAN CSINÁLJ HELYET A LIFTBEN

1. Utánozd egy versenyautó hangját, ha valaki fel- vagy leszáll.

*2. Fújd ki az orrod, és mutasd meg az eredményt a melletted állóknak.

*3. Vágj fájdalmas grimaszt, miközben a homlokodat ütögeted, és mormogd ezt:
´Hallgassatok, az isten szerelmére, hallgassatok!´.

*4. Fütyüld a Carmen nyitányát fülsiketítően hamisan.

*5. Dülöngélj jobbra-balra a lift természetes mozgásával harmonikusan.

*6. Borotválkozz.

*7. Osztogass a többieknek teasüteményt.

*8. Nyisd ki egy kicsit az aktatáskádat, kukucskálj bele, és kérdezd meg:
´Van benn elég levegő?´.

*9. Osztogass névkártyákat. Tűzz ki magadra egyet fordítva.

*10. Állj csendben és mozdulatlanul az egyik sarokban a falnak fordulva.

*11. Mikor a lift megérkezik egy emeletre, kétségbeesetten próbáld az
ajtót feltépni. Nézz körül bocsánatkérően, mikor magától kinyílik.

*12. Hajolj a melletted lévőhöz, és súgd a fülébe: ´Jön a rendőrség´.

*13. Üdvözölj minden felszállót egy meleg kézfogással, és mutatkozz be, mint
´Admirális´.

*14. Csinálj úgy, mintha kétségbeesetten ki akarnál valamit szedni a hátsó
fogaid közül.

*15. A legfelső emeleten tartsd az ajtót nyitva, és jelentsd ki a
többieknek, hogy addig nem mentek sehova, amig ki nem próbáltad, milyen
hangot ad egy pénz, amit ledobsz a résen.

*16. Gyakorolj Karate rugásokat.

*17. Bámulj vigyorogva egy másik utasra egy ideig, majd jelentsd ki: ´Új
zokni van rajtam´.

*18. Ha legalább 8 másik utas van a liftben, állj hátulra, és nyöszörögj:
´Nem, ez nem lehet! Már megint ez a tengeri betegség!´

*19. Osztogass szentképeket az embereknek.

*20. Időnként nyávogj.

*21. Fogadj a többiekkel, hogy bele tudsz tenni egy 25 centest az orrodba.

*22. Ráncold a homlokod, és mormogd : ´Ki kell mennem, ki kell mennem´,
majd: ´Ó, bocsánat´.

*23. Mutasd meg az utasoknak egy sebedet, és kérdezd meg, hogy szerintük el
van-e fertőzve?

*24. Énekeld, hogy ´ecc pecc kimehecc´ miközben összevissza nyomkodod a
gombokat.

*25. Kiabáld: ´Ejtőernyőket kinyitni!´, akárhányszor a lift lefelé indul.

*26. Tarts egy hűtőtáskát a kezedben az oldalán ´Emberi fej´ felirattal.

*27. Bámulj meredten egy utasra, majd jelentsd ki: ´Maga is AZOK KÖZÜL
VALÓ!´ és vonulj el tüntetően a másik sarokba.

*28. Büfögj, majd mondd: ´ mmmm...de jó ízű!´.

*29. Hagyj egy dobozt az ajtók között.

*30. Akárhányszor valaki fölszáll, kérdezd meg, hogy megnyomhatod-e helyette
a gombot?

*31. Javasold, hogy énekeljetek kánont.

*32. Tarts egy bábut a kezedben, és azon keresztül beszélj a többiekkel.

*33. Mikor a liftben teljesen csend van, nézz körül, és kérdezd meg: ´A maga
telefonja csörög?´

*34. Szájharmonikázz.

*35. Mondd, hogy ´ Bingo´ minden emeleten.

*36. Dőlj neki a gomboknak.

*37. Mondd: ´Ezek miért vannak itt?´ és nyomd meg a vészjelzőt.

*38. Hallgasd a lift falát egy sztetoszkóppal.

*39. Húzz egy kis négyzetet krétával a földön, és jelentsd ki, hogy ´ez a te
helyed´.

*40. Vigyél egy kempingszéket.

*41. Harapj bele egy szendvicsbe, és kérdezd meg a melletted állót tele
szájjal, hogy kér-e egy harapást?

*42. Fújj nyálbuborékokat.

*43. Húzd ki a rágógumidat a szádból hosszúra.

*44. Jelentsd ki démoni hangon: ´Legközelebb jobb testbe szállok bele!´.
*45. Szoríts magadhoz egy takarót, mintha az életed függne tőle. Beszélj
földrengésről.

Babber f?hadnagy
2007-08-09
Folyamatosan el van gurulva!

Mikor kiszabadultam első börtönömből -anyám méhéből- már kezelni kellett volna az állapotomat. Ez elmaradt - és 1re
súlyosbodik a helyzet, az élet által számomra nyújtott csemegékkel! Ellen/szer 1előre nincs, vagy csak nem jó helyen
nyek/tetem a bravúrosh dolgaimat!

És így.......!!!!!

D
2007-08-09
Főhadnagy Úr!
Elgurult a gyógyszere?

Babber f?hadnagy
2007-08-08
A szemem tükre: az Ördög trükkje!
Apám rizsázik, mint Kína,
desszert az anyám kínnya!
Mindenkinek tartozom.
Sehova se tartozom.

Kérem az elnézést, hogy beír6tam a dolgokat,
kicsit ráz most ezért a bűn/tudat, ez ilyen rendszer/idő, hideg-meleg, ok-okozat érzés, szerintem ez 1értelmű!!!

Rövidesen folytatódik Bozzy vs. Babber szu/ soroz/ata, addig is mindent bele!!!!

JEEEEEEEEEE!!!!!!!!!!!

B
2007-07-28
Úgy van!

D
2007-07-27
Egyre nő a TRK(R) taglétszáma! Nem is csoda, hiszen fantasztikus 7. szám jelent meg!

B
2007-07-25
Dinnye!

D
2007-07-25
Most mi van itt? Uborka, vagy dinnye szezon?

B
2007-07-19
Pl. Nigel Mansell megnyerte a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokságot!

T
2007-07-19
De mi a faszom történt TÖBB MINT 15 ÉVE hmmmm hmmmm hmmmm??

G!
2007-07-17
Mit?

D
2007-07-12
Mit?

Babber f?hadnagy
2007-07-09
TÖBB MINT 15 ÉVE
mmm mmm mmm mmm mmm

F
2007-07-06
Jónap´n!

B
2007-07-05
Jónaapóóót!


D

2007 Július 03 - 09:29


Jonappóóót!

G!

2007 Június 27 - 12:16


BiztonságHY anyja picsHája!

B

2007 Június 27 - 10:40


Az a biztonsági idozóna, vagy az órád jár rosszul!

G!

2007 Június 27 - 07:03


...hozzátenném, hogy nem pontosan. Ma 6:55-kor bent voltam. (4 éve nem volt még ilyen, hogy idoben beérjek, akkor is csak véletlenül).. Már nem lehetett elérni.

B

2007 Június 26 - 16:43


Hát azért, mert 7:00-15:00 között van letiltva!

G!

2007 Június 26 - 08:23


Ja és hozzátenném, hogy délutánosban és éjjel minden gond nélkül elérem :P

Mit basszunk az eonhoz? Hogy rohaggyon széjjel!

G!

2007 Június 26 - 08:22


Akkor jó. 3 hete délelottösben NEKEM, aki ugye köztudottan (még) is-es vagyok, nem így volt.

Ööö.. Nem tud valaki valami NORMÁLIS munkahelyet?

F

2007 Június 26 - 01:52


eon... eon... mi is az?
:-P
Na, megyek iwiwezni!

B

2007 Június 25 - 16:34


G! Ez legalább 2 hónapja így van az E.ON-nál!!!

G!

2007 Június 25 - 07:14


Idézet következik:

HIBA
A kért URL nem töltheto le

---------------------------------- ---------------------------------------- ------

Az alábbi URL letöltésekor: http://www.iwiw.hu/

a következo hiba lépett fel:

Hozzáférés megtagadva.
A hozzáférési konfigurációban beállítottak alapján kérését jelenleg nem tudjuk teljesíteni,
mivel az URL munkaidoben nem töltheto le.


------------------------------ ---------------------------------------- ----------

Generated Mon, 25 Jun 2007 05:25:14 GMT by prxin.eon-is.hu (squid/2.6.STABLE5)

Hozzáfuzésem: A kurva anyjuk picsHáját!


B

2007 Június 19 - 17:32


Lónyál-lé!

G!

2007 Június 19 - 15:49


Milyen nyál-lé?

B

2007 Június 18 - 09:27


Hétvégén megkezdodött a ´Nagy Humorbonbon Biennálé VII´!!!

D

2007 Június 18 - 09:20


Egész hétvégén Marika nénit kerestem mindenütt: megnéztem a szekrényben, a sütoben, a poharak között, még az újságokat is végig lapoztam, hátha két lap közé bújt, de sehol sem találtam.
Jonapót!

B

2007 Június 17 - 00:19


Czollner: ´Hejdföld´

MARIKA NÉNI!!!

B

2007 Június 09 - 12:37


Találok szavakat, persze hogy! Melegem volt, így hát megszabadultam néhány gönctol! Babber azt mondta, miért nem szóltam neki, o szívesen lábtengó(és Cash)-ezett volna velem meztelenül!

F

2007 Június 09 - 08:55


Amit tegnap B!T! muvelt a M próbaterme ajtajában, arra nem találok szavakat!!! De o bisztosssan...

Egyébként elvertem R!-t lábtengó(és Cash)ban, mint a sz*rt.

G!

2007 Június 01 - 16:08


Há csinyájjon belole lósóskamártást...
Nemsokára odáig jutok és archiválódtok, b+! Hehe.

B

2007 Május 30 - 19:55


Naaaa, ne dumálj!

T

2007 Május 29 - 18:21


Kétszer ment, szar a vissza gomb



T

2007 Május 29 - 18:20


Idézet:
´dumálsz itt nekem, hogy ne cigizzek a lakásodba, te meg beszarsz az enyémbe?!? Most mondd meg csupi van ilyen??´
Akit érdekel konkrétabban:
http://www.gatveder.hu/li sta.php
Beszarásssssss!!!!! Csupi, hogy történhetett?

T

2007 Május 29 - 18:20


Idézet:
´dumálsz itt nekem, hogy ne cigizzek a lakásodba, te meg beszarsz az enyémbe?!? Most mondd meg csupi van ilyen??´
Akit érdekel konkrétabban:
http://www.gatveder.hu/li sta.php
Beszarásssssss!!!!! Csupi, hogy történhetett?

B

2007 Május 27 - 22:25


G! A 2006. augusztus utáni bejegyzések nem archiválódnak?

F

2007 Május 24 - 22:58


Gamalyodásh, mit?!

F

2007 Május 24 - 22:58


´Légszeszgyár utcai épületÜNK´-höz ekkis javításh: az autószereléseket végzo 8 Mester Kft. nem tartozik az e.on leaányvállalatai közé, kiszervezett kft.-ként üzemel. Csak nehogy ebbol késobb gamalyodásh legyen, azért mondom, meg hogy a sztori tisztán értheto legyen. Reggel vedrezni fogok megest, kit híjak fel?

Babber fohadnagy

2007 Május 22 - 14:48


Mi az h ´itta´?
Lesz még próbánk!!!!

Babber fohadnagy

2007 Május 22 - 14:31


Nevét publikálni nem kívánó személytol 1 érdekes idézet:

´A SIBERIA neve a próbateremben összeforrt a szeretheto alkesz kategóriájával, hiszen gyakorlatilag minden próba, alkalmával eszméletvesztésig itta magát a csapat dobosa, amit azonban büszkén vállal!´

.

B

2007 Május 21 - 11:25


Reggel el kelletett vinnem egy autót szervízbe a Légszeszgyár utcai épületünkbe, és a postajárattal jöttem vissza, amire egy fél órát várnom kelletett. Így beültem az öreg portásh bácsihoz: 10 dioptriás szemüveg, és kurvára egy dóga van, a sorompó fel- és leengedése, kurvára élvezi, mintha autóversenyes játékkal játszana. Szóval a bácsi egykoron erdész volt, most nyugdíjash és mellette eztet csinálja. Kökényben lakik, és a saját gyepjérol kezdett kurva részletesen beszélni. Hiába vett a nászura angol pázsitot, az szar, mert kényesh. Az unokák futkosnak rajta, már ilyen ösvények vannak rajta, meg nagyon porzik, száraz. Surun kellene öntözni. Na, de o! Sportkeveréket vett, amik a sportpályákon is vannak. Van abban minden: fehér here, törpetarack stb. Suru, és bírja a gyurodést. Azon lehet futkozni. A nászura mindig mondja a gyerekeknek, hogy ne menjenek a fure. Hát hova a picsába menjenek? Azért van az a kurva gyep, hogy rámenjen a gyerek. Aztán belekezdett a gyomok ecsetelésébe, rohadt sokfélét felsorolt, nekem a LÓSÓSKA maradt meg!!! Beszarásh!!! LÓSÓSKA!!! Nagyon strapabíró, igénytelen. Lespriccelte oket gyomírtóval, jó rendes adaggal. Körülötte 3 méteres körzetben minden kihalt, az a kurva LÓSÓSKA nem!!!! Nem tud vele már mit csinálni, ezen dolgozik évek óta!!!

Beszarásh! LÓSÓSKA!!!

B

2007 Május 21 - 11:04


Valószínu egy buckában pattant meg a laszti.

Új szám a TRK-ban!
http://www.trk.n1.hu

Babber fohadnagy

2007 Május 20 - 18:26


Bozzy vs. Babber
07. fejezet

´Futbal´

Mint minden gyerek, mi is szivesen fociztunk, ha úgy alakult. Bozzy 1kori kereszt/szüleinek 2 gyerekük volt, 1 fiú és 1 lány, velünk 1korúak. Mivel épp csak 4en voltunk és ez elég kevésh a focihoz, +beszéltük, h a Bozzy áll a kapuban és mi rúgdosunk neki kapura! Na!

A két fiú átlagos rúgásait, hol kivédte, hol nem. Ezzel minden rendben is volt. De!!!!

Amikor a leányzó 1 viszonylagosan gyengének mond6ó kapura rúgása következett, akkor jött az említésre méltó sztori!

Tehát:
Bozzy a kapuban! Elrúgja a labdát a leányzó, de olyan erovel, h a labda szinte már nem is gurul, szinte már minden pillanatban meg akar állni. Erre Bozzynak gúnyosh mosoly az arczán - h milyen béna rúgásh ez - és karbatett kézzel várja, mikor gurul el hozzá vég/re a labda. Amikor már szinte czentiméterekre volt tole a labda, akkor kényelmesen felemeli a JOBB lábát, h megfogja a labdát, erre az a baszosh labda a maga 0.26 km/h-ásh sebességgel begurult a kapuba!!!!!

Bozzynak ekkor hihetetlen +szeppenés volt látható az arczán, azóta se érti, h a fenébe gurult az be!!!!!!


Géza

2007 Május 19 - 20:56


´Ez nem lehet HAMIS!!!!!!!!!!

Otthon metronomra játszottam!!!!

BAZ+´´´´´´´´´´´´´´´´ ´

B

2007 Május 15 - 14:47


Hát én is ezt mondom, hogy a kádból hívott! Mi van itt? Megszakadt a tér-ido kontinuum? Nem ment át az infó? Titu-titu???

D

2007 Május 15 - 10:43


Meg is voltam zavarodva rendesen!
Engem már a kádból hívott,
ahol az akusztika
olyan furcsa,
hogy alig értettem, mit mond.

Aztán loccsant a víz
és leesett a tantusz
azt´ eltelt vagy tíz
perc mire tértem magamhuz.

F

2007 Május 15 - 09:18


D mestert is felhívtam, légy nyugodt, Tutikám!!! Nem vagy kivételezett!!!!!

B

2007 Május 13 - 13:00


Nem elég, hogy indulsz, még fel is hívsz, hogy halljam a víz loccsanásait, és felidézzem magamban életem legbizarabb élményét, amikor is a fürdoszobában találkoztunk, míg te fürödtél??????????????????????

F

2007 Május 13 - 11:47


Nem?
ui.: Ne fürgyéééé... le! Most indulok vedrezni, kenitek!

B

2007 Május 09 - 18:35


Igen.

D

2007 Május 09 - 15:21


És másodjára is feleslegesen ment a fater értetek?

Hát gyerekek a koncertajánlót elolvasva egy kicsit félek a pénteki koncerttol, egész pontosan ezektol a külföldi gyerekektol, akiknek nyilván semmi sem drága: www.gumipop.hu.


B

2007 Május 09 - 13:57


Én csak annyit fuznék ehhöz, hogy minket nem zavar a sár...

Szóval komolyan: anno dacumál történt az eset (vagy esetleg anno domini 1996 körül).

Babber fohadnagy

2007 Május 08 - 19:56


Bozzy vs. Babber
06. fejezet

´Telefon´

Kamaszkorunk éveit tapostuk, mikor még elég kevésh ember rendelkezett marocktelefonnal, de Faternak már volt. Hosszúhetényben nyektettünk valamit Bozzyval és mivel elég szar volt a buszjárás, ezért gondoltuk, h felhívjuk Fatert, h jöjjön le értünk kocsival!

Minimum 50Ft-tal lehetett anno domini mobilt hívni, de nem is volt ennél több pénzünk.
Ezért az összegért egy jó 6-8 másodperczet lehetett diskurálni!!!
A köv. beszélgetésh történt:
Bozzy: -Hello Apa! Ráérsz lejönni értünk ´heténybe, vagy most nem érsz rá?
Fater: -Hát...
és ez a hát után megszakadt a kibaszott vonal,
mert lejárt a pénz!

Visszahívni nem tudott minket, az akkori helyzetben még se számkijelzés, se semmi!

Hát mit tegyünk? Kis tanakodás után úgy döntünk,
h nekivágunk busszal a hazamenetelnek!

Persze Fater sajnált minket és O is lement értünk, de elkerültük 1mást. Ennek eredménye, h este mikor 1ütt a család, jól kiosztott minket, h potyára lement, miért nem vártuk meg! Azt mondta, h ha legközelebb van ilyen, akkor nem kérdezgetni, meg szarakodni kell a telóba, hanem mondjuk azt: Apa, itt és itt vagyunk, gyere értünk!!
Jó, tudomásul vettük!

Jött is nem sokkal késobb az alkalom. Valami szarfaszú kis faluban voltunk forgalomszámláláson a Bozzyval, ahol du. 4-ig kellett volna maradni, de mi ezt a muveletet kb. délben megúntuk. Gondoltuk, h felhívjuk Fatert, h jöjjön értünk. Fejünkben a múltkori sztorival, most úgy álltunk neki a telefonálásnak, h nem szarakodunk, ezúttal sem volt nálunk 50Ft-nál több!

Telefonálás:
Bozzy: -Apa itt és itt vagyunk, gyere értünk!
erre Fater a leheto legnyugodtabban, leglassabban:
-Há´ miiiiiiért?
A miért szócska ´t´ betüje után, puff úgy megszakadt ismét a vonal, ahogy köll!!!!

Ismét nem tudtuk, h most akkor jön, vagy nem!!!

(Teljes tanácstalanság lett úrrá rajtunk!!)

.


Babber fohadnagy
(rövidesen százados)
(már szárad a pecsét) 2007 Május 07 - 23:40


JÖN! JÖN! JÖN!

Hamarosan
BOZZY vs. BABBER 06. fejezet

JÖN! JÖN! JÖN!

--------------------------------

B

2007 Május 07 - 19:36


OKÉ

D

2007 Május 07 - 13:50


Anyám egyszer azt akarta kiáltani: Fékezz, Sziszi! De röviden csak ennyit mondott: Fici!

Gyerekek, egy hét múlva a Szenes zárópartiján lépünk fel a Géjzakékazéggel, tudjatok róla!

B

2007 Május 01 - 14:37


FUTI!

T

2007 Május 01 - 09:31


Én is idéznék puppolós témában:

´(...)evo-, ivó-, szaró-, fingó-, hugyozó- és baszógép az ember, egy paraszthajszállal sem különb: amikor rottyant, akkor buzlik, mint ezer ördög; ha durrant, akkor rémesen ropog és átkozott, dögletes szelletet pusszogtat magából; ha hólyagja feszül, hát a mustáros dézsába is belepessent; s mindaddig cicerél, míg csak torkosmécsesébol ki nem fogy az olaj.´

No comment..

Babber fohadnagy

2007 Április 27 - 17:19


Idézet:

´Azt kérhetném, hogy ne fürgyé´ meg, mert azt szeretem, ha kicsit büdös a picsa!´

No Comment!
.

D

2007 Április 27 - 15:37


Babber! Persze, hogy nincs itt önsajnálat, részemrol se soha. Csak szítom az indulatokat. Meg a viszályokat. Mert én gyakran szítok viszályt.

Babber fohadnagy

2007 Április 26 - 21:15


Az én munkahelyemen a túlóra azt jelenti, h elöbb kezdünk! Tehát 6ra kell bemenni túlóra esetén. Túlóráért nem fizetnek, mert benne van az alapfizuban!

Egy munkanap alatt kb. 70 megrendelést szolgálunk
ki. Ez néha picit több, picit kevesebb.
Namármost´ akkor van túlóra, ha kb. 15
megrendelés marad a munkaido végére.
Azt már elég szar megélni, ha ennél is több.

Tegnap 120 megrendelést teljesítettünk, az ember végtagjai ilyenkor már szétrohadnak! Mintha minden végtagját 6szor súlyosabbnak érezné az ember!

És akkor hab a tortára, h munkaido végén közlik az emberrel, hogy még 89db rendelés megmaradt!!!

Kérdés a raktárvezetotol:
-Ne jöjjünk holnap 5re?

Há´ beszarock, nincs is busz, amivel beérnék 5re a város másik kibaszott felébe!

15-tol túlóra! és 89 volt!

Beszarock! Beszarock! Beszarock!

Ui.: Elnézést kérek attól, aki önsajnálkozásnak véli beírásomat. Nem! Én már ezen is csak vigyorgok!!!!!!

oké, köszi, hello!


F

2007 Április 24 - 11:03


D! Ha B roadol, akkor a kamera az alap! Sportversenyeken kijön belole az állat!!! Lásd Szexárd!

ui.: kedvenc rövidítésem: lásd -> lsd. Ennél B jóóóval többet srórol!

D

2007 Április 24 - 08:02


F! köszi az ajánlatot. Pedig nagyot mulathattunk volna a rengeteg ember között, hííííííjjjjjjjjj, ha belegondolok!
Na, majd legközelebb.


G!

2007 Április 24 - 07:44


Basszátok meg, rohaggyatok meg, én csak dél elott pár perccel értem oda,,,, és nem is szóltatok (én sem nektek, hehe), hogy F! van,,,,
Mindenesetre egyetlen árucikk volt már csak kapható: csalaburger!
Ja meg ihler is csak egy vót. :P

F

2007 Április 24 - 02:13


És a narancsléköpés a falra az smafu?!? Tíz?!? Ecseteld, kérlek.

B

2007 Április 23 - 12:22


Reggel tiszteletét tette nálunk F. Átmentünk Imréhez, mint régen. Kiszolgálás és árukészlet színvonala is, mint régen.

Idopont: 2007.04.23., 9:20

F:
- Két kiflit kérek!
Imre:
- Nincs, csak 1 (!!!) van!

Az már csak hab volt a tortán, hogy üdíto is csak egy volt, az is meleg.

Imre büféje ezért világhíru!!!

G!

2007 Április 20 - 14:46


´csánat és ´nézést,,, javítottam, remélem ez már megfelel. A ´tán´ szócska hivatott kifejezni az idopont kérdésességét.
Ezügyben hadd legyen szabad mellékmondatként megjegyeznem, hogy tulajdonképpen nem is annyira érdekes, hogy a földi emberek mostani, nyugat-európai idoszámításához képest mikor is esett meg az eset, még akár a Földön is találhatnánk olyan népcsoportot, akik egészen másképpen datálnák ezt a néhány jeles eseményt, és még nem is esett szó a Naprendszer más égitesteirol, avagy a Naprendszeren kívüli, más csillagrendszerekrol, ahol természetszeruleg egészen más évszámot kellene a képekhez írni. Még az sem biztos, hogy tizes számrendszerben számolnák.. . . .

B

2007 Április 20 - 13:35


Rohaggyon meg az összes Komlón hangosító!!!

Most mi van?

F

2007 Április 20 - 12:05


Rohaggyon meg az összes, Pilisben koncertezo!!! A csúnyájuk száradjon le! Olybá tunik, hogy holnap hajnalban megest másodmagammla fogunk elpakolni, amely a megettünk évo hetet tekintve egyre nehezebben megy. Fásssszom!
:-D

Babber fohadnagy

2007 Április 19 - 17:12


Érzékeltetem, h kis hiba is mennyire zavaró tud lenni! Csak két betu és mégis...

Bob Bobek
Tom Jerry
Lolka Bolka
Frédi Béni
Piroska a Farkas
Bun Bunhodés
Sztárszki Háccs
Nagy Feró a Beatrice
Hacsek Sajó
Tizedes a többiek
Te Én
Boni Klájd...


Babber fohadnagy

2007 Április 19 - 17:06


SOT inkább 1982-1983!!!!!!!!!


Babber fohadnagy

2007 Április 19 - 17:05


TÉVEDÉSH!

A rólam közölt kép dátuma 1983 v. 1984!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Ebben a korban nem elhanyagolható a különdség!

Javítást kérek sürrrrgoshen!!!!!!!!!!!!
(A SÁTÁN BASSZON MEG BENNETEKET A SEGGETEKNÉL FOGVA!!!!!!!!!!!!!!!!)

.

G!

2007 Április 19 - 16:32


nesztek! Ott a 3 kép a foÓdalon.
én akkó teszek fo magamró gyerekkori képet, ha már F! és D! is küld, továbbá akár SW!, vagy bárkik mások akik ibm-tagoknak érzik magOkat,,,! :D


D

2007 Április 19 - 09:31


F! Visszahívás, árajánlat???

B

2007 Április 18 - 20:06


Basszátok meg, jön föl a szar!

Mindenki menjen a do´gára!

D

2007 Április 18 - 16:01


Nem egészen értelek benneteket, rohaggyatok meg, menjetek a do´gotokra!

B

2007 Április 18 - 14:35


Jó, de ha az vót, akkor nem találtam viccesnek, talán ha befáradtál volna a kádba ruha nélkül, és azt kudöd, na az már valami.

Mindenki menjen a do´gára!!!

F

2007 Április 18 - 11:20


Kádat küldtem, bazmeg, kádat, a habferedosh közepén az általad (ish) nagyra tartott kék homokozsóveder.
Tegnap LB27 volt az univ sátorban. Két hónapja megkérdezték, mennyi az áramigénye a hang- és fénytekknek. Mondok, 3x32A. Meg is kaptuk. A büfével közösen. Tegnapelott 3x, tegnap 2x volt áramszünet koncert közben. 2007, európa. Krisztush után.

T

2007 Április 18 - 11:18


A golbális felemelegedés igenis a gázoktól van! Mer´ kérem szépen, akinek puppó´ni kell az kimegy ugye, és az a sok pumm mind a szartoszférába landol. A Fod dolésszöge meg mi a fingós nyavalyától dolne meg?! ha csak nem attól, hogy mindenki az egyik végibe jár puppó´ni, és ettol elveszik az egyensúly..
Na indulás a dógomra, megyek ponzorálni.

D

2007 Április 18 - 10:42


Tegnap egy Baranya megyei település polgármesterével beszéltem, többedmagammal. A faszi sok érdekes dolgot mondott, de a legjobb az volt, hogy o 15 évig dolgozott a meteorológiai szolgálatnál és o pontosan tudja, hogy nem ezektol a hülye gázoktól van globális felmelegedés, hanem azért, mert 7 fokkal megváltozott a Föld dolésszöge a Naphoz viszonyítva. Vagy a Föld fordult el, vagy a Nap mozdult el - ezt nem tudta pontosan.
Én arra is gondoltam, hogy egyre jobban homorodik a Föld.

Az elobb meg bejött egy srác, hogyaszongya:
- Sziasztok, gyüttem.

Majdnem pofánröhögtem. Ilyen szavakat használt, mint szopós egerek, nem-e, hüllotéma, aztán a kolléganom tüsszentése elott, amikor látta, hogy mindjárt eltüsszenti magát, hirtelen rákiabált: el fog múlni. Erre kurva nagy hápci. Mondja neki a kolléganom mikor elindult: köszönjük szépen. Erre: dehogy is, megyek, majd jövök.



B

2007 Április 18 - 09:22


G! Fotókkal mi van má´?????

D

2007 Április 18 - 08:26


Erre van pénz, mit?

Menjen a F! inkább a do´gára. Hát. Mit?

B

2007 Április 17 - 15:39


Kissé ijedt arccal...

D! F nem szöveget küldött, hanem multimédiás üzenetet!


D

2007 Április 17 - 13:06


Azért annyit hadd reagáljak így konkrétan, hogy azt aztán el tudom képzelni, de kristály tisztán, itt van a szemem elott, hogy milyen pofával bámult a kutya-szeru Bozzy a termetes, úgy 100 kilós asszonyra a koccanást követoen.

Iszonyú!

D

2007 Április 17 - 13:02


Nem kell azt kivenni, B! Csak el kell olvasni? Tudsz olvasni, vagy nem?
Na, menjen mindenki a do´gára!

B

2007 Április 17 - 11:27


F! Mi az anyja valagát küldtél sms-ben, nem tudom kivenni!!! Rossz már a szemem a sok munkától!

D

2007 Április 17 - 10:41


Bicikli pedál?
Kontrás?

F

2007 Április 17 - 10:13


Nem ´dom, mit baszogEttek, hiszen én is kimentem a konyhába. Mit?!?

Szomorú: Amióta vezetek autómobilt, rettegek attól, hogy elütök egy állatot. Tegnap próbára menet elütöttem egy süngyesznyót. Hazafelé sajnos még láttam is a porrhüvelyét. Kibaszott szar érzés volt, mert nem hiszem, hgoy verte a családját, elkártyázta volna a fizetését még aznapokon, stb. Embertársaim között is lenne sok, akik ha elémlépnek, egybol a beletaposok a pedálBA. Nem a fékre. Nem is a kLuplungra. Na? Torzító, szólókiemelo?!? Anyátok!!!

D

2007 Április 17 - 09:42


Kérem (R-day)! Én ha puppolok, elotte kimegyek. A pumm elott.

Mindenki menjen a do´gára és rohaggyon meg, amiért ilyen frenetikuss sztorikkal szaporodott meg a vendégkönyv forgalma, hogy felélénkült.
Telefonom van.

B

2007 Április 17 - 07:46


Akinek puppó´ni kell, tényleg menjen ki!!!

T

2007 Április 16 - 22:23


Akinek puppó´ni kell, mennyen ki!!!

G!

2007 Április 16 - 16:58


:DDDDDDDDDDd
´csánat és ´nézést,,,
SajnálatosH módon nem tudom, hogyan lehetne a véndögkönyvbe más goNbokat is rakni, ez nem az én muvem. :)
A Bozzy+Babber ifjúkori fényképet pedig hamarosan pótlom, többi ibm tagtól is várok még gyermekkkori fényképeket, amiket ki lehetne tenni nyitólapra. :)


EgyéPként meg szenzáci jósHak a törpénetek!!!!

B

2007 Április 16 - 12:09


Az esti privát vacsora+vetítésrol csak annyit, hogy ilyen a világon nincs. F nem tud illendoen viselkedni. Amikor a konyhában elfeküdve itta ki a muanyag szarból a babgulyást, és közben vígan puppolgatott a konyhaasztal alá, na ez életem egyik mélypontja volt. Alig lehetett kiakólbólintani a lakásból.


F

2007 Április 16 - 09:02


Napokban Balikó Tamás demóját készítettük el a stúdióban, az o szorijai köv.

Falunap, jópár színész kollégával hakniznak ottan. Páran a stage-en, o a büfénél sorban áll. Odasomfordál hozzá egy zöld öltönyös úr(?), aszongya, szó szerint:
´Ha én nem vónák, ez a bohóckodás se vóna! Én vagyok a ponzor!´

Másik: PNSZ büfé, Balikó Tamás kirobog a próbáról, midon seitosh, a sor elejére próbálkozik, erre a büfés:
´Álljon a sor végére! Pongó muvész úr is kivárta a sorát!!´

Itt tartunk kérem.

F

2007 Április 16 - 08:58


Helyesbítésh: a kék homokozóveder a fejem locsoláshára szolgált, azaz most is arra használNÁM, ha nem tartanék B betoppanásától.

Tegnap szerencsém volt a Helldorádó (bár jobb név lehetne a Krisztofóró?) zenekar próbásán. Hát kérem, volt minden. Tomok ököllen ütése, pergore májgeri bevitele, basszer bepöccenésh. Látom, hogy Presszer úr(?) rozsdás húrokon, jobban mondva húros rozsdákon játszik, mondok hangosan, megtámogatom én a zenekart egy új húrkészlettel, P nem tiltakozott. Fartályóra múlva B elszólta magát, hogy a P 10 csomag húrt vett a mi? nap, erre én megvontam, nem leszek Ponzor! P nem örült B-nek.

A teljes sztorihoz tartozik, hogy a próbaterembe történo betoppanásomat követo 5 ms-on belül Szarvashibát véltem felfedezni a basszustémában!!! És ezek után a bg-s nem akolbólintott ki, magam se értem. Az esti privát vetítésrol és vacsoráról B nyilatkozik. Tessék!

B

2007 Április 16 - 08:04


Ahogy Peterdi Pál mondotta mindig:

TESSÉK!

A hétvégén nagy élményben volt részem. Nem is sejtettem még vasárnap reggel, hogy ilyen megtörténhet velem. Úgy esett, hogy találkozóm volt F-fel, a lakásán. Amint felértem, szembesültem a ténnyel, hogy F éppen fürdik (!!!). SZENZÁCÓSHHH!!! F ugyan kikiabálta, hogy be nem merészeljek menni, nekem több se kellett, bementem. Sajnos szavakkal nagyon nehéz leírni a látványt, de megpróbálom. F ült a kádban, mint egy török basa! Nem nagyon örült neki, hogy bementem, de ot ismerve, fordított esetben o se lett volna rest ezt megtenni. Gyakorlatilag én 1 dl vízre tippeltem, ami a kádban lehetett, mert F teste annyi vizet szorított ki, hogy több nem fért bele. Aztán megegyeztünk, hogy maximum fél dl víz volt a kádban. És még nincs vége! Egy homokozókészlet, vagy valami játékszeru-készlet kis poharával locsálta folyamatosan F magára a vizet! Tudniillik szerintem fázott, mert elég nagy testfelülete emelkedett ki a vízbol. Utolsó momentum: a kezét végig - szégyenlosen - az ágyéka fölé tette. Nem tudom mit takargatott, gondolom egy kisujj is elég lett volna, ha AZT.

Ez az élmény felülmúlta egy pár évvel korábbi esetemet is, amikor ugyanezt volt szerencsém Deák Jockey József esetében végignézni. Errol majd késobb.

Én vótam! Mindenki menjen a do´gára!

Babber fohadnagy

2007 Április 15 - 16:52


Bozzy vs. Babber
05. fejezet

´A Büfében´

Ugyanazon általános iskolát gazdagítottuk jelenlétünkel a tezsvéremmel, aminek köszönhetoen hosonló sztorikban is részünk volt. Az intézmény büféjében, egy olyan no dolgozott, akinek a kinézete 1 külön bejegyzést is megérdemelne. (szemceruzával megrajzolt szemöldök stb.) Viszont bármilyen dologra, gondolkodás nélkül tudott parádéshan reagálni!

Kapható volt a büfében nebuló ill. diák névvel ellátott szendvics is. A Bozzy nem tudta, h melyik-melyik, csak h az 1iket nagyon kívánja, de csak az 1iket! Zavarában odaszól a nonek:
-Kérek egy nebuló-diákot!
erre a no:
-Hát most nebulót, v diákot?
-Nebulót!
-Tudod milyen az?
-Tudom.
-Na akkor meséld el nekem!
-Tudom és kész!

Na aztán végül megkapta a nebulót, de richtig nem az volt amire o gondolt, nem ezt a fajtát kívánta!

Ennek a büfének olyan volt a dekorációja, amin hot-dog, hamburger és hasonszorü dolgok szerepeltek. De ez csak dekoráció volt, soha a büdösh életbe nem árultak ilyen dolgokat, de én ezzel nem voltam tisztában.

Hát mit ad Ördög, gondoltam én bepróbálkozom:

-Kérek szépen 1 hamburgert!
erre a no:
-Hol álmodtad, hogy van?

Na puff, kész, el van intézve!
1ikünk se kapott olyat, amit szeretett volna!

F

2007 Április 15 - 13:29


G! A csúnyád essen le, hogy csak ´következo oldal´ buttony van!!!!!!!!!


.

Fidós

2007 Április 15 - 13:28


Mindenkinek az anyja valagát. Bánatomra nemsokára B egy hatalmash sztorival fog (f.ú.sz!) elorukkolni. Alig várom, hogyan tálalja. Elozetesben: A K***A ANYÁDAT!!!! :-D

B vs. Bfhdgy sztorikor beszartam! Jut eszembe:
Hazaértünk szexárdról, kitettük a Radát - továbbiakban R - a házuk elott, aszongya a Pufi - továbbiakban P -, basszuk ki a Picsamiki dobos dorkóját már a faszra - továbbiakban F -, erre én, hogy vesgyük célba R-t. Ablakom leteker, lendület, konceRTácijó, dobás. Úgy dobtam magamat pofán az ablakom le nem tekert részérol - továbbiakban: ALNTR - visszapattanó dorkóval, hogy öröm volt nézni!!!!

B látogatást tett nálunk, kérdezi, hogy nincs itthon net, mert hogy nem írok ide újabban. Mit tagadjam, bevallottam: elfelejtettem!
De utólag így tömören olvashva odabaszott!!!

Rohadásh! - továbbiakban: R!

Bozontosh

2007 Április 13 - 16:02


A patikásh sztoriról nekem az jut az eszembe, mikor Babber az egyik patikában azt mondta a nonek, hogy ´kutyaszeru´ a kutya helyett. A no meg teljesen felháborodott azon, hogy olyan nincs, hogy ´kutyaszeru´, mert az vagy kutya, vagy nem kutya. De hogy ´kutyaszeru´??? Ki hallott már ilyet.

Na mindenki menjen a do´gára!

Babber fohadnagy

2007 Április 13 - 15:51


A lényeg, h a patikában sem folyt vér,
úgyhogy megyek a dó´gomra!

Babber fohadnagy

2007 Április 13 - 15:50


Kedves Tíraram!

Valóban beszarásh!!!!!!
Köszi a sztorishért!

Tíraram

2007 Április 13 - 12:11


Na, mos´ má´ tényleg mindenki mehet a dógára!


Tíraram

2007 Április 13 - 12:05


KedvesH mindenki!
Eddig csak lelkes olvasója és élvezkedoje voltam a hozzászólásoknak, de Babber fohadnagy unszolására én is megosztanék egy frenetikush thörténetet az egybegyultekkel.
Szóval:
EGy kedves ismerosöm (nevezzük Bélának), aki egyébként lelkes híve és fogyasztója a funek is nevezett tudatmódosító szernek.. na szóval történt egyszer, hogy egy fárasztó munkanap után szenvedélyének hódolva, egy méretes spanglit betolt az arcába.. Annak rendje és módja szerint betépett, mikoris édesapja (természetesen semmit sem tudva fiacskája állapotáról) megkérte ugorjon már át a pHatikába egy bizonyos gyógyszarért.
Mit volt mit tenni, el kellett menni.
Bedurrant szemekkel, izzadó tenyérrel, megfeleloen parázva belép a patikába. Természetesen senki sincs csak három gyógyszerész néni, igen szigorú arccal.
Barátunk nagy nehezen eldadogja, hogy mit szeretne. A pénzt odaadja egy néni hátramegy, a másik ketto meredten figyel..
Próbál természetesen viselkedni, köhécsel, a haját babrálja, szóval meglehetosen fura képet fest. Jön a patikus néni nyújtja a gyógyszert. A másik közben odahajol és halkan mond valamit a másiknak.
Barátunk nem értette pontosan, de vagy azt mondta: ´Füvezett az úr!´, vagy azt, hogy ´Fizetett az úr!´
A mai napig tépelodik ezen a hamleti kérdésen. Levágták a nénik, vagy nem?
Szerintetek? Hát beszarásh!!

D

2007 Április 12 - 09:57


Óriási!
Na, menjen mindenki a do´gára!!!

B

2007 Április 11 - 20:04


Már abban az idoben Takagi mester volt a példaképem!

B

2007 Április 11 - 20:03


Szegény Pityu tudott!!!

Babber fohadnagy

2007 Április 11 - 19:43


Bozzy vs. Babber
04. fejezet

´Kanyarban´

Mély tiszteletemre jogosult bátyám, igen fiatalon a személygépkocsi vezetésére is jogosult lett. A múltban való fötörészésem közben megállapítom, ez olyan 1995-ben történt, amikor is a melinda utczai garássoron próbáltunk.

Mivel új volt a jogsi, ezért élveztük -édesapánk utólagos engedelmével- hogy autókázunk az akkor még teljes egészében muködo család autójával.

Mentünk JOBBra-balra, minden fele és ezt czudar jó dolognak tartottuk! Aztán amikor már a Bozzy kezdte úgy érezni, hogy O nem kezdo vezeto, kicsit JOBBan hátradolt, kicsit ellazultabban, kicsit menosebben vezette azt a kibaszott autót.
(persze ekkor még mindig csak pár hetes, esetleg hónapos volt a jogosultsága!)

Haladva az ösvényen, kertváros szívében jött egy keresztezodésh, ahol mi kis ívben JOBBra kanyarodtunk. A keresztezodésh-ben állt 1 másik autó, aki a kikanyarodásra várt. Hát mi, az elöbb említett lazulásh-nak köszönhetoen PUFF belementünk ebbe az autóba, amit egy igen méretes kb. 100 kilósh asszony vezetett!

Inkább kocczanásnak definiálnám az esetet, de ennek ellenére a Bozzy gyerek eléggé megszeppent. Sot! Csak bambult a nore, aki viszont bambult rá! Ott álltunk kb 2 perczig és senki nem tudta, hogy most mi legyen!

Erre a termetes asszony oldva a feszkót megszólalt, aminek úgy örültünk, mint amikor a kisbaba eloszor kimond 1 értelmes szót, hogy mama:

´Jól van, vér nem folyt. Menjen mindenki a dolgára!´

Hát beszarásh! Pedig mi voltunk a hibás fél, de nem baj! Nem Baj!!!! Megúsztuk!!

G!

2007 Április 11 - 00:01


,,,,akkor a biciklirol leszállásH tíz perce alatt ki tudta élvezni a mozdulat nyújtotta fájdalominger minden pillanatát... Tud élni! :PPPPP

Babber fohadnagy

2007 Április 08 - 22:10


Volt szombaton foci, labdarúgás stb...

...és hogy most mi van?

Eddigi életem legszámottevobb izomláza. Ülni, állni még csak-csak tudok, de leülni, felállni, lefeküdni, felkelni szinte már csak ordító kínok közepette tudok! Fáj a hátam, a lábam! Bár még nem volt benne részem, de a seggembe ahoz foghatót érzek, mintha egy 120 kilósh paczák baszott volna seggbe!!!

Hát így jár, aki eltohonyáskodja az éveket és csak az önpusztításnak szenteli a testét!

Ezentúl (és dunántúl) többet fogok mozogni!

Ui.: A Sóki is hasonszoru problémákkal kuzd. Az imént említette, h biciklivel ment ma a mamájához, nagy nehezen odaért, de 10percig tartott, amíg leszállt arról a kibaszott cajgáról! (hát fájt neki a mozdulat!)



G!

2007 Április 05 - 07:46


Azaz ´labdarúgni´?
Hehe, küsz, de én ebben a SPÓRtágban nem rúgok labdába...

Babber fohadnagy

2007 Április 04 - 19:22


Nevezzük inkább labdarúgásnak!

´Nem lehet máshogy kifejezni magunkat, ebben a szép magyar nyelvben?´

Amúgy jöjjön mindenki, mindenki jöjjön szombaton labdarúgásozni!!!!!!!

B

2007 Április 04 - 14:24


Foci szombat 14 órától?


D

2007 Április 04 - 11:10


Az igaz, már néztem, csak itt nem nagyon muködik a biztonsági korlátozások miatt.

Babber fohadnagy

2007 Április 03 - 19:13

Zenebarátoknak:

www.babber.multiply.com

oké, köszi, hello!

G!

2007 Április 02 - 12:52


FÖLHÍVÁSH!
KedvesH AzérisIBM-tagok!
Bozzyval kisütöttük, hogy tán lehetne nyitólapra minden ibm-tagról gyermekkori képet föltenni. Ezügyben a képeket várom a david.antal@gmail.com címemere.
-d- azaz G!

G!

2007 Április 02 - 11:43


KérésHre bármit :P

B

2007 Április 02 - 09:45


Ha e-mailben küldök egyet, akkor kiteszed a fooldalra?

G!

2007 Április 02 - 09:01


:DDDDDDDDDDDDDDDD
Fénykép nincs a végeredményrol?
Mondjuk amúgy is kiváncsiak lennénk B! és Bb! fizimiskájára 86-87-bol, , , , , ,
:DDDDDDDDDDDDD

Babber fohadnagy

2007 Március 29 - 19:56


Bozzy vs. Babber
03. fejezet

Az a szájbatekert ZÖLD bicikli

Fejezetünk sztorija kb. ´86 vagy ´87-re teheto mikoron Bozzy már rendelkezett egy szép zöld színu biciklivel. Annak rendje és módja szerint lekéretoztünk játszani, ahogy azt akkor illet. Én jobb híján gyalog szerrel és O pedig a biciklijével vágott neki a bummesztádéhoz!

Már kis ideje muveltük a dolgokat, mikoron rájött a Bozzy arra, hogy neki nem esik nehezére az, hogy lemegy a padkáról a biciklivel!!!! Sot, ez tetszett neki! De nagyon!!!

Már olyan szinten elnyerte a tetszését ez a mutatvány, hogy 1szercsak hozzám kiállt: -Ati! Ide nézz, mutatok valamit! Én tudomásul vettem a felszólítást, de nem néztem meg a produkciót. Erre O ismét: -Ati! Nézzél ide, mutatok valamit! Bozzy ismét lement a padkáról a járgányával, de én ismét nem néztem meg. Aztán újra, meg újra kérlelt hogy nézzem már meg, de én csak nem voltam hajlandó odafigyíelni a mutatványra, pedig már sokadszorra ment le a padkáról.

Bozzy eléggé már bemérgesedve, szinte már üvöltve: -Ati! Nézzél már ide, csak 1 picit, mutatok valamit!
Jó, gondoltam most már megnézem a mutatványosht!
Amikor végre rászántam magam, a következo történt: Bozzy kis egyenest követoen odaért a padkához és amikor az elso kerékkel már lejött, akkor a másodikra már nem futotta, mert úgy ahogy van ketté tört az a kibaszott bicikli és akkorát tanyázott mint a picsa-fasza!!!!

Természetesen Bozzy mégjobban bepipult!

Esemény utáni helyzetkép:
Bozzy gurítja maga elött a bicikli 1ik felét, Babber gurítja a másikat és lógó orral bandukolnak hazafelé, arra gondolva, hogy milyen szídás várja oket otthon...

D

2007 Március 26 - 09:03


Megjelent a legújabb TRK(R) élmény szám, benne pl. fantasztikus helyszíni tudósítással a mellbori futamról.
Nem hiába emelkedik a taglétszám négyzetgyök függvény módjára.
www.trk.n1.hu

Babber fohadnagy

2007 Március 24 - 15:49


G!

Hadd fejezzem ki köszönetemet, az általad bejegyzett eszmefuttatásért!

Köszönöm!!

Ui.: ´Ezt még én sem tudtam!´


G!

2007 Március 24 - 00:03


Az agysejtek pusztulásának említése okán hadd legyen szabad bemásolnom egy érdekességet:


AZ ALKOHOL JÓTÉKONY HATÁSAI

Mint ismeretes, meneküléskor a gazellák nyájának sebessége egyenlo a
leglassabban futó gazella sebességével. Amikor ragadozók vadásznak
rájuk, elsonek a leglassúbb és beteg egyedek esnek áldozatul.
Ennélfogva a természetes kiválogatódás következtében a nyáj
menekülési sebessége megno, hiszen az egészséges, gyorsan futó egyedek
maradnak életben.
Ez igaz az emberi agyra is. Az agy muködési sebessége nem lehet nagyobb, mint a
leglassabban muködo Agysejt muködési sebessége.
Köztudott, hogy az alkohol megöli az agy idegsejtjeit.
Nyilvánvaló, hogy legeloször a beteg és lomha sejtek esnek az alkohol
áldozatául. Következésképp, mivel a beteg és lassú agysejtek az
italozás következtében elhalnak, ezért a rendszeres alkoholfogyasztás
az agy muködését gyorsabbá és hatékonyabbá teszi. Ez az oka annak,
hogy részegen okosabbnak érezzük magunkat.



Babber fohadnagy

2007 Március 22 - 17:07


Hogy mi is az a metal-üteg, mi a lényege, feladata?
Errol nem itt nyilatkoznék, hanem vagy ímélben, vagy pedig személyesen (ami szerintem a legjobb, foleg ha már pusztul néhány millió agysejt!).

Höjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj jjjjjj!

Babber fohadnagy

2007 Március 22 - 17:01


Tisztelt G!

A Siberia zenekar, mint olyan nem csak zenekar, mert kis agyam szüleményeként metal-üteggé is átalakult! A metal-ütegbe viszont kell egy ütegparancsnok, amit szerény személyem formáz meg, fohadnagyi rangban! (megy ez még feljebb is!)

Hát ennyit tudtam a válasz érdekében ´csinálni´.

B

2007 Március 22 - 11:14


Na má!

D

2007 Március 22 - 08:04


Hát én honnan tudjam?
Egyébként kit érdekli? Nem? De.

G

2007 Március 21 - 22:21


De egyéPként mér´ ´fohadnagy´?

D

2007 Március 21 - 10:57


Tsak megerosíteni tudom a fohadnagy úr szavait.

Babber fohadnagy

2007 Március 20 - 19:51

Kálmánkát a köv. vetítésre is nagy-nagy szeretettel várjuk!

(Ha már Ot is megérintette a buzgóság!)

Ui.: Hatalmas meglepetés lesz mindenkinek a következo ´bonbon! Ilyen még sohasem volt, mint ami eztán fog történni!

B

2007 Március 20 - 16:36


Na! Jó hatással vagyunk az ifjoságra!

G!

2007 Március 20 - 03:18


Kálmánkának is tetszett a humorbonbon. :-)
Kiemelte a ´nekünk jó lesz, így is jó lesz´ típusú jelenteket mint kedvencét.

B

2007 Március 14 - 08:14


Ma este baszosh a gáz!!!!!!!!!!!!!!


G!

2007 Március 10 - 16:03


Ezt benéztem, bocs srácok, a szerda az megfelelosH,,,,,,

Babber fohadnagy

2007 Március 09 - 05:48


Tehát akkor:

Humorbonbon 2007 vetítésh
2007. március 14., 19:00
B. hajlékában!!

B

2007 Március 08 - 17:59


Szóval:

Humorbonbon 2007 vetítésh
2007. március 14., 19:00
Nálam

GeneYos

2007 Március 08 - 16:21


Március 15. szerda Toxic: Harmada + SOLAR SCREAM + Angertea.
A csupa nagybetuvel kiemelt miatt megint nem tudok ott lenni a vetítésHen.....
Megjegyzem másnap sem lenne jó a Mohácsi koncert maitt, ami Harmada nélkül csaknem ugyanez.

D

2007 Március 08 - 09:22


Szerda, jövo hét: vetítés.
VI. Humorbonbon (2007/1)

B

2007 Március 06 - 13:54


Ezt nem kelletett volna beírnod!

D

2007 Március 06 - 09:40


Az igaz.

Kolléganom mesélte, hogy egyik nagymamája mindig azt(at) mondja, hogy köllötött. Ettol meg tisztára röhögogörcsöt kap. Hát, én nekem is tetszenek az efféle szóhasználatok, mondjuk ezt éppen kivéve: a kelletettet és a köllötöttöt csak nagyon nehezen viselem el. A köllötöttöt még csak-csak.
Na most a kollégina többször is elmagyarázta, hogy azt nem úgy kell mondani, hanem. kellett-nek. De legközelebb a nagyi megint azt mondja: köllötött. Erre mondják, hogy de mama, azt nem így kell mondani. Erre a nagyi azt mondja, jó akkor kelletett.
Hát beszarok.

B

2007 Március 06 - 08:50


Szándokán, a maláji...

Babber fohadnagy

2007 Március 06 - 05:53


Hát, tiszta bunkók vagytok!

B

2007 Március 05 - 13:35


Hát nem tudod? Ezt sem tudod???


D

2007 Március 05 - 08:19


Na, elkészült a 6. Humorbonbon, melynek címe?

B

2007 Február 25 - 18:10


Eredetileg: ´nagy kalap szar´ kifejezést használt Uhrin bácsi.

Babber fohadnagy & Tari

2007 Február 23 - 21:33


Uhrin Benedek bácsi mondja a Pákónak:

Ha Te szerinted az én produkcióm 1 nagy rakás szar, akkor Te magad vagy 1 nagy rakás szar!!!!!!

Babber fohadnagy

2007 Február 23 - 16:14


A Statisztika

Ha én 1 hétig fosok,
utána pedig 1 hétig szorulásom van,
akkor azt mondja ki a statisztika:
2 HÉTIG KIVÁLÓ VOLT A SZÉKLETEM!!!

Bocs...

B

2007 Február 23 - 14:17


Hát hogy igazam van!

G!

2007 Február 23 - 09:22


B! Mit mondott meg Jockey? Mivel kapcsolatban? Hol? Hogyan? Mikor? Kicsit bovebben, ha kérhetném! :P Megesz a kíváncsiság.
És bócsánat, hogy nem értettem a telefonban, hogy Te vagy!

B

2007 Február 21 - 13:17


Már a Jockey is megmondta!

E(mese)

2007 Február 21 - 10:06


És igaza van: mindenben!

B

2007 Február 19 - 11:51


Fogalmazzunk úgy: mindenben!

D

2007 Február 16 - 11:58


Fociban is kurva gyors szokott lenni a Bozzy.


Babber törzsormester

2007 Február 14 - 17:52


Bozzy vs. Babber
02.fejezet

A sors úgy döntött, h a sztori, amit most olvashattok kedves nagymamánknál kerül megrendezésre.
Szóval:
A Világ legrendesebb testvérei között is olykor-olykor nézeteltérés alakul ki, amibol aztán bármi lehet. (Bármi!) (Ért engem a közönség?) (Bármi!)
Tehát ott állunk nagymama nappalijában, azon szekrénypolc elött, amin könnyen törheto, csörömpölésre kíválóan alkalmas, rengeteg csecsebecse, vásárfia és egyéb dísz- ill. ajándéktárgyak vannak módszeresen elhelyezve.

Namármost, miután kedves bátyám eléggé feltaszajtotta valamivel a hangulatomat, fogtam ot és agresszívnek látszó mozdulattal nekilöktem ennek a polcnak, ami úgy ahogy van leszakadt!!

De! Mivel o nem egy elbaszott gyerek, ezért ahogy háttal nekiesett a polcnak és érezte hogy az szakad, két kezével gyors hátranyúlt és félig rogyasztott pózban tartotta a polcot, elég hosszú ideig, h az le ne essen teljesen!
Ekkor nyitott ránk a Nagyi, akinek goze sem volt a lökdösodésrol, csak meglátta unokáját, aki ott rogyaszt, de már alig bírja tartani azt a kibaszott polcot! A Nagyi így szólt:
Jaj Tutikám, de ügyes vagy, h leszakadt a polc és te gyorsan elkaptad!!!!!!!

(Aki nem érti a Nagyit, annak írom, h o azt hitte, h a polc csak úgy magától szakadt le!)

D

2007 Február 12 - 08:47


És el is olvashatjátok!

Frenetikus.

B

2007 Február 10 - 16:36


Itt a TRK 4. szám!

http://www.trk.n1.hu

G!

2007 Február 06 - 22:37


Adta, vagy vedte? Nem mindegy! :DDDD

Babber

2007 Február 05 - 17:31


Tisztelt D!

Persze lett volna még almacsutka, de az már nem ugyanaz.
Bonbon forgatás pedig hamarosan!!!! (tényleg!!)

Ui.: ´A szolgálatot 2003.02.10.-én 09 óra 00 perckor átadtam, ill. átvedtem.´

D

2007 Február 05 - 10:50


Babber!
Brávó!

Az ablakot azért gondolom kinyitottátok. És nem volt több almacsutka, hogy B! hihetetlennek tuno állítását bizonyíthassa? Mi?

Hjúmorbonbonforgatásmikor?

B

2007 Február 04 - 19:06


Csak az ablakkeret állított meg engem abban, hogy tényleg átdobjam az almacsutkát a szemközti négyemeletes tetejére!

Babber

2007 Február 03 - 22:35


Mély Tisztelet Mindenkinek!

Elkezdenék 1 sorozatot itt, ezen a szent helyen!
Nem árulok el azzal nagy titkot, h 1 szobában cseperedtem fel édes-kedves Bozontosh bátyámmal, ami mi mással járna, mint ezer és ezer feledhetetlen sztorival. Hát ebbol szemezgetnék olykor-olykor, legyen ez a kisérleti adásh, ha jó lesz a fogadtatás akkor folytatom, mert folytatom, ha meg nem akkor ´puff, kész, el van intézve!´.
Remélem vigadalommal, mosolygással, esetleg nyerítéssel, de legalább érdeklodéssel fogadjátok!

Bozzy vs. Babber 01. fejezet

Mi ugyebár a 6odikon laktunk, szobánk ablaka egy 4 emeletes házra tekintett. Bozzy 1ik délután unalomuzoül kitalálta, h át tudja dobni a szemközti ház tetejére az almacsutkát. Erre mondtam neki, h a nagy túrósht, de ha ilyen nagypofájú, akkor lássuk!
Jó! Felelte és a leheto legnagyobb energiával nekiált bemelegíteni. (Karlendítés, próbamozdulatok, koncentrálás stb.) Aztán nagy várakozásom után következett a várva várt PRODUKCIÓ:
Max egy-két lépésbol álló nekifutás, hihetetlen-ordenáré ereju almacsutka eldobás! És mit látok, na mit látok? Ez a vadbarom nekibaszta az ablak keretnek az almacsutkát, ami nem hogy a szemközti háztetore, de még a szobából sem repült ki!!! Ezer aprócska darabra tört, az egész szoba tiszta almaczafat volt!

-Köszönöm-

B

2007 Február 02 - 10:17


Újabb történet DFJ-rol:

Babbernak a gépe beszart. Bekapcsolta, és nem történt semmi, monitor fekete maradt, gép ugyan búgott, de semmi. Elhívta Babber DFJ-t. O bement a szobába, Babber kérdezte tole, kér inni valamit. Igen volt a válasz, ezért Babber kiment a konyhába, vitt be neki inni. Namármost! Ez a kimenetel, majd visszamenetel kb. 30 másodpercet vett igénybe. Mikor visszatért Babber a következot látta: DFJ ül a gép elott, monitoron az látszik, ami szokott, és DFJ épp gépel be valamit!!! Tehát 30 másodperc alatt elovarázsolt mindent, amit heteken körösztül, mi laikusok nem tudtunk...

G!

2007 Február 01 - 10:20


MOST voltam a büfében. I! MÁR semmit nem tudott adni. Ez egyre jobb, , , , , , , , ,


G!

2007 Január 31 - 09:44


:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
A rákenróól nem csak egy tánc, mi?
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

B

2007 Január 30 - 13:49


SZENZÁCIÓSH!!!!!!!!!!!!!!!

D

2007 Január 30 - 13:16


Az imént említodött DFJ és Babber esete a Cigányok idejének DVD-jével, ezt most ide be is vésem.
Az úgy vo´t, hogy Babber kölcsönadta a lemezt a Dfj-nek, aki azt tohonyaság indokával nem adta vissza jó ideig. Babber többször is kérte Tíbort, hogy adja már vissza neki, de hiába, Jotinak egyszeruen nem volt érkezése arra, hogy megnézze a filmet, análkül meg minek adja vissza, akkor minek kérte el?
Ez így ment.
Aztán egyszer összefutottak és Babber ultimátumot adott DFJ-nek: szombatig hozd vissza. De DfJ fittyet hányt a kérésre, nem vitte vissza a lemezt, mert meg akarta nézni. Gondolta, nem lesz annak a lemeznek semmi baja sem, ha kicsit tovább marad még ott a Krisztina téren.
Következo héten azonban egy ismeretlen hívta fel DFj-t telefonon és vészjósló hangon közölte, hogy o a Babos kérésére hívja, bizonyos DVD lemez ügyében... Jotikának azonnal világos volt, hogy mirol van szó. Az ismeretlen férfihang közölte, hogy adja vissza a lemezt a Babosnak, különben bajok lesznek. Erre Tíbi elnevette magát, úgy érezte, tényleg vicces, hogy a Babos felhívatja és megfenyegetteti valakivel azért, mert nem vitte vissza még mindig azt a rohadt lemezt. A hang viszont nem viccelt: ´Ne röhögjél, mert tudunk ám mi másképp is beszélni!´

A DVD visszakerült a Baboshoz.

D

2007 Január 30 - 08:22


Nagy itt a csönd. Mocskos pofa be?

B

2007 Január 23 - 10:51


Az ám!

D

2007 Január 22 - 14:57


parádésh volt a vetítés!

B

2007 Január 15 - 11:29


VETÍTÉS
2007.01.20 19:00 - NÁLAM

B

2007 Január 11 - 07:44


A klasszikus számok között, a 13. számban vannak nagyszeru sportágak!

D
Botrány!
2007 Január 10 - 08:23


Nem buzizásh, hanem buzulásh!

Remek sportágjavaslatokat olvashattok valamelyik klasszikus TRK(R) számban, hogy melyikben, fejbol nem tudom.

www.trk.n1.hu



G!

2007 Január 10 - 07:41


FosHcsapatásH igen jól hangzó nevu sportág. Mikor lesz olimpiai-?


B

2007 Január 09 - 18:21


- foscsapatásh
- buzizásh
ésatöbbi.

Bsh!

2007 Január 09 - 16:51


egy életre végeztem a fúszbállal. marada sakk. áá, ahhoz meg hülye vagyok.

új sportokat bandónak!!!!!!!!

G!

2007 Január 09 - 09:24


Hjahh, hogy a Bsh az nem Bozzy Bosbourne, hanem BandósH?
IBM! :D

D

2007 Január 09 - 09:10


Élettelen mechanikai erok???

Két hetet adok neked, Bandósh, és játszanod kell!


G!

2007 Január 08 - 13:42


B! Mi vót? Mi vót?
Hogy vót? Hogy vót?

Bsh!

2007 Január 08 - 12:12


...émmontam, hogy a csaj ne jáccon....

´Diagnózis:
Laes.lig.talo fibularis ant. 1.s.
Egyéb és k.m.n élettelen mechanikai erok által okozott bale..´

G!

2007 Január 08 - 08:19


Hehe. Micsoda szinonímái a ´vén szarosH´ kifejezésHnek,,,,, :DDDD Bár ha valaki saját magárul is lecsapatja,,,,, :DDDDDDDDD

B

2007 Január 08 - 07:27


A tennapi foci fasza volt, bár olyan tata vagyok, hogy teljesen trotty lettem estére!

D

2007 Január 05 - 08:19


Persze, hogy nem a Preszitol, hiszen o (le)csapatja a fost a wc-rul.

B

2007 Január 03 - 14:55


Presszer és Sóki albérlotársak, köztudottan. Kedvenc összeveszési ok:

SZAROS A RETYÓ!!!

(és nem a Presszertol!!!)


G!

2007 Január 03 - 14:26


Hason ló jókat Nektek isH!

D

2007 Január 02 - 15:45


Fijúg!

2007-re egetrengeto foscsapatást kívánok nektek, rohadásh!

B

2006 December 28 - 17:07


Legújabb Presszer örökbecsu Öcsöntösh szülinapi összejövetelérol:

- CSAPATOM A FOST!

Óriási!!!

D

2006 December 21 - 08:30


Héíjnye!
Az imént a kollégám (atya) egyszer csak felugrott a székébol, odarohant az ablakhoz, kinyitotta, kihajolt, kikiabált: Ferikém!
Integetett, aztán visszaült.

Most ezzel mit kezdjek?


G!

2006 December 20 - 08:48


Én ma dÓgozoK idén utÓjára, úTyhoTy mindenki rohaGGYon széjjel karácsonyra, meg szÍlveszterre! Meg bUJJék!

D

2006 December 19 - 12:36


Úgy hiszem, jó.

G!

2006 December 15 - 16:17


És az jó, vagy rossz?

D

2006 December 15 - 08:31


Mocskos pofa be!
hevensztrítszeven.

D

2006 December 15 - 08:31


Hevensztítszeven

G!

2006 December 14 - 14:24


Az jó. Az mi? M.mint a HS7 vagy mi a fisz.


D

2006 December 13 - 15:06


Nekem a TRK legújabb számát, meg egy koncertet a HS7 elott.

G!

2006 December 12 - 15:10


Nektek mit hozott a mikulásH? Vagy van, akinek a mikuláTOR jött?

G!

2006 December 06 - 23:23


Na jÓ´ van, bassza meg, fOtettem a fOoldalra a fOlinkjét (ez miért fO?). Pedig elég link vagyok (fO-!), azaz lusta vÓtam eddig.

D

2006 December 05 - 09:27


De most már tényleg elég!

Akkora a forgalom a TRK vendégkönyvében, hogy a vak is látja!

G!
hogyisvan?
2006 December 04 - 22:35


Kis erek mentén, láp sík ölén, odavan a bánya rabja, jaj, Baranyában a vadon élo Kis Pálnét nem keresik.

,,,vagy valami ilyesmi,,,

D

2006 December 04 - 11:17


GézakékazéG

B

2006 December 01 - 15:52


...AZ APJA FASZÁRA!!!

!G

2006 December 01 - 09:00


Togásasrát a monatszogem tlürekis tréza, motál.
:-D

F

2006 November 30 - 13:10


!men sé meN

D

2006 November 30 - 09:48


A kurva életbe!


B

2006 November 30 - 09:07


NYOMATÉKOSAN: NEM!

!G

2006 November 29 - 12:37


Men? Si tti intezev enék eb. Golod ój köt metniresz. Ketlészeb élefassziv gyoh, kekeregy Yhgomssup a katzokarósz lazza panget.

G!

2006 November 29 - 09:09


Idézet következik:

.

..

...

´Vége a punnyadásnak!´

B

2006 November 29 - 08:41


Mi ez a punnyadásh???

B

2006 November 27 - 13:28


http://www.trk.n1.hu

G!

2006 November 23 - 15:49


Mindenki. Elobb-utóbb. Ki elobb, ki utóbb.

D

2006 November 23 - 09:17


ROHADÁS!!!

F

2006 November 22 - 14:54


hevimetál.hu-n olvastam:

(...)Ez mondjuk akár kevésnek is hangozhat, hiszen annyi a kiadó már manapság mint a rohadás,(...)

hát már mindenki megrohad?!?!? az IBM!!!

B

2006 November 20 - 13:35


Házunkban a 10. emeleten lakott egy fickó, aki nagyjából mindenhez értett. Ha elromlott a régi mosógép, az ajtózár, bármi, o bevetésre készen állt.

Dumái:
1) mosógép szerelés közben:
- Na ez jó lesz egy darabig örökre!

2) megbaszta valami kósza áram:
Nagyon kemény volt, meg se moccant, bem ugrott el, csak egy halvány ´hát ez jó!´ dumát eresztett el.

D

2006 November 20 - 11:22


Ezt az egyszert azóta többektol is visszahallottam, pl. a vízvezeték szerelotol. Túljutott egy munkafázison: na, akkor egyszer.
Másik dumája, mikor nézi a munkaterületet, hogy mit kéne megcsinálni. Mondja maga elé, egyszer eztET így, akkor az jön így, ennek akkor így fölfele köll állni, így lesz jó! Kezébe veszi a csöveket, sarokszelepet, stb és mondja: mutasd!, vagy mutasd egyszer! ami annyit jelent, hogy mondja a dolgoknak, hogy mutassák meg magukat, hogy hogyan fognak állni, ha be lesznek szerelve.

Mi vaaaaaaaaaaaaaaan???


B

2006 November 20 - 07:14


http://www.trk.hu

G!

2006 November 18 - 01:28


Mi van a kLórházzal?
Klárika léánykám van mostan éppen,,,,,,,,, De hogy jön ez most ide?

S.W.

2006 November 17 - 15:18


egyszer ez megvan!...

D

2006 November 16 - 12:40


Kóórház?

B

2006 November 14 - 16:17


Egyszer!

D

2006 November 14 - 14:28


Ennek is mi értelme?


Most meg nincs ihletem. Szombaton volt utoljára, rohaggyon meg.

B

2006 November 14 - 14:09


Ez tényleg idegesíto. Egykori matektanárom használta boséggel. Meg olyanokat mondott, hogy:
- (...) nem írod, hogy nagy pé, hanem írsz egy nagy p-t (...)

Egy héten belül TRK az interneten!!!

D

2006 November 13 - 08:52


Írd és mondd!

Ennek a kifejezésnek mi az értelme? Kezdek tole falramászni.

B

2006 November 02 - 11:26


Pedig egy krrrr-áhümmmm, a csodálatosság csimborasszója. Tény és való (F!T! kedvéért), hogy az eredeti a legjobb!!!

D

2006 Október 30 - 08:55


Kollégám olyanokat krákog itt mellettem, hogy megijedek! Ha nekem eloáll egy krrrr-áhümmel, akkor azt hiszem rávetem magam. Kirobbanna belolem az öröm.


D

2006 Október 30 - 07:06


Svejcban el van rohasztatva minden!

G

2006 Október 27 - 22:23


Svejcba menni, azt igen?????
Engem visszajelölni iwiwen, azt nem?????
Azt nem????? Azt nem????? Azt nem????? Azt nem????? Azt nem????? Azt nem????? Azt nem????? Azt nem????? Azt nem????? Azt nem????? Azt nem????? Azt nem????? Azt nem????? Azt nem????? Azt nem????? Azt nem????? Azt nem????? Azt nem????? Azt nem????? Azt nem????? Azt nem????? Azt nem????? Azt nem????? Azt nem????? Azt nem????? Azt nem????? Azt nem????? Azt nem????? Azt nem?????
Basszamegaló - ahogyan kollegám mondaná,,,,,

B

2006 Október 27 - 13:51


Engem ebszolúte, de nem érdekel, ami Svejcban történik.

D

2006 Október 27 - 08:56


Hová menne a bankár Ponyóka nászútra (ma), ha nem svejcbe? Ugyan hová menne? Ugyan hová mehetne?

B

2006 Október 19 - 19:05


F!Tutika!!! ROHAGGYON MEG!!!

Emlékszem, hogy szídta a rendszert!!! Hogy o soha, meg ilyenek!!! Hát rohagggggyon meg!!!!!

G!

2006 Október 19 - 13:31


hehejj, iwiwen F! mester regisztrált!!!! :)

G!

2006 Október 19 - 13:28


HumpákolásH? Az is lesz?
Hehejj!

D

2006 Október 19 - 10:08


Istálló, gazemberség!!!!!!!!!!



B

2006 Október 16 - 17:55


Kárlá!

B

2006 Október 16 - 17:55


Basszátok meg, olyan istállószag volt, mikor D megérkezett!!!

Rohasztatva volt biztos valami! Kárl meg ott mászott, Zsigmond becsúszott a ciszternába, minden csúszott szét!

Ezt se tudod, bazd meg!

KERESZT!


G!

2006 Október 16 - 11:56


:DDDDD
Ez kééééész! :)))))
Osztálytalálkozsóra kell menni, ott nem történnek efféle málorök! :P

D

2006 Október 16 - 08:28


és a tapéta is összegyurodött a falon

F

2006 Október 16 - 08:19


Nem volt. Balhé, az van! Kislámpa a falon, AZ VAN!!!! Az VOLT!!! :-D

G!

2006 Október 16 - 08:08


Volt?

D

2006 Október 12 - 08:10


Kivetíto lesz?

B

2006 Október 11 - 13:33


Lesz visszajelölés, ne aggódj!

Vetítés idopontja szombaton 19:00-re tolódik Ponyóka miatt!

SW
hanem?
2006 Október 11 - 06:42


Takagisok! rohaggyatok meg, wiwen visszajelölni nem kéne már?? Ezt a mocs....

G!

2006 Október 10 - 14:43


Rohaggyon széjjel minden vetítésH az osztáJJtalálkoZSóm alkalmából! Igen, szÓNbaton!

F

2006 Október 10 - 14:33


B!T! Ezúton is szeretném megköszönni oszinteségedet, hogy rohaggyá meg!

B

2006 Október 10 - 09:02


B

Mi lenne? Az adapter funkciót átalakító eszköz, közdarab.

Vetítésh szombaton!!!


D

2006 Október 05 - 07:40


Mi van az adatperrel? Vagy adapterrel?

F! jó volt megint neked dolgozni! Még ma benyalok a honlapodon is!

Még gondolkozom, hogy közmegvitatásra bocsássam-e Babber jövobeli elképzeléseit a PCs-re vonatkozóan.

Szevasztok.

G!

2006 Október 04 - 22:28


A fogam, akár egy kullancs,,,,,,,,
,,,bennszakadt a feLe,,,,,,
Bazz, körtefej lesz a divat!

F

2006 Október 04 - 12:23


Adapter: átalakító eszköz, közdarab.

F

2006 Október 02 - 11:40


Jó kis purparlé volt, nekem tetszett, különösen D! sziporkái! KN is rendben volt.

D

2006 Szeptember 29 - 13:17


G! ez így van.

Örömmel jelentem, hogy lakásfelújítás dacára Babos Úr vállalta a ma esti purparlét, ami történelmi esemény lesz. Ha megvalósul. A zenekar (?) 4 tagjából hárman alkohol nélkül kívánjuk a ma estét lebonyolítani, a 4 tag, SW még nem tud errol, így róla nem tudok nyilatkozni.

Éljen az oszilé, igaz, F!?


Aztán majd kiderül, kibírjuk-e.

G!

2006 Szeptember 29 - 12:36


i.BT! is megmondta,,,
´A pengetés (értsed: szóhasználatában minden, zenével kapcsolatos tevékenység ide tartozik), ehh, nem való az semmire! Hát kinek kell az?´

G!

2006 Szeptember 29 - 11:29


Akurvaéletbemostmár!
http://index.hu/po litika/belfold/olvlevmineln/?main&rnd=75 0

G!

2006 Szeptember 29 - 11:23


Akurvaéletbe!
Láttátok már, hogy milyen névnap van ma?

Ahogy B! mondaná,,,,,,,,,,,,

D

2006 Szeptember 29 - 11:09


A szerdai rákos purparlé utáni nap a melóhelyen Z. más néven Fater azt kérdezte, hogy milyen hely az a Rák, van ott levego? Mondtam, nem nagyon. Aztán kicsit beszélgettünk a koncertrol, zenérol. Már azt hittem befejeztük a beszélgetést, el is kezdtem dolgozni, amikor ZF hozzám fordult a következo kérdéssel: Szilárdkám, csak egy kérdés! De biztos te sem tudsz róla, na mindegy – közben meg tisztára összegyurte az arcát, annyira gondolkozott, gondolom azon, hogy hogy tegye fel a kérdést, meg hogy egyáltalán feltegye-e, de hát ha már belekezdett… –, hogy ilyen helyeken nem fordul elo, hogy fiataloknak belekevernek az italukba valamit…
- Kábítószert?
- igen, hogy így szoktassák rá a fiatalokat.

Azt hittem menten kiugrok az elso emeletrol! Mondtam, hogy én még életemben nem találkoztam ilyennel, de a nagymamám is mindig ezzel jön. Ezután röviden kifejtettem véleményem a droghelyzetrol, amitol itt most eltekintek. Az öreg egyébként nagyon gyanús volt nekem, mert nem igazán mondott semmit, csak igenelt, meg hümmögött. Nem tudom mit gondolhat, de valószínu a sátán muvének tartja ezt a mai zenét, a hozzá kapcsolódó szórakozási módokat, meg mindent. Foleg a diszkót, az maga a pokol.

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ilyen igaz emberrel tölthetem együtt munkanapjaimat, és ezt komolyan mondom!


G!

2006 Szeptember 29 - 07:34


B!, leszel szives a restanciádat pótolni sziveskedjél! Kutatási eredményeket kéretik közzétenni! Közkinccsé!


G!

2006 Szeptember 28 - 10:07


B! Mint már mondottam volt, nem. Osztályos találkozó.

Nem mailben küldöm, hogy az idetévedok is tudjanak rajta mulatni (és egyet mondtam, ketto lett belole):


Tisztelt Adó-és Pénzügyi Ellenorzési Hivatal!
>
> ....Nos, Kedves Barátaim, ha oszinte vagyok hozzátok, akkor azt tudom
> mondani, hogy tele vagyok kétségekkel. Azért, mert az adó- és egyéb
> bevallásaimat elkúrtam. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen
> adócsalást még ember nem csinált, mint amit én csináltam. Meg lehet
> magyarázni.
> Nyilvánvalóan végighazudtam az utolsó másfél-két évet. Teljesen
> világos volt, hogy az a bevallás, amit leadtam, az nem igaz. Amit reggel
> írtam, hamis, amit este, hamis, amit éjjel, szintén az.
>
> Ám miután 16 éve mindenki adót csal, úgy gondolom következmények
> nélkül én is megtehetem. Egyébként szuk családom, gengszter- és
> üzlettársaim továbbra is maximális bizalommal vannak irántam.
>
> MEGCSINÁLTAM!
> IGEN, IGEN!
>

°?^?°?^?°?^?°?^?°?^?°?^?°?^? °?^?°?^?°?^?°?^?°?^?°?^?°?^?°?^?°?^?°?^? °?^?°?^?°?^?°?^?°?^?°?^?°?^?°?^?°?^?°?^? °

Kedves Budapestiek!

Végso elkeseredettségemben fordulok hozzátok. Kérem, hogy többé senki ne
szavazzon rám! Kurvára elegem volt már 94-ben is az egészbol, de
párttársaim ragaszkodtak hozzá, hogy induljak. Nekik meg nem mondhattam
nemet.

Mindent elkövettem eddig is, hogy ha már muszáj elindulnom, legalább ne
nyerjek. Mindhiába. Mit csináljak még, hogy ne az én kibaszott nevem mellé
ikszeljetek?

Azt hiszitek, könnyu volt elérni, hogy Budapest legyen a legmocskosabb
város? Azt hiszitek, az a rengeteg kutyaszar magától kerül az utcákra
minden reggel? Értsétek meg! A BKV járatokat már nem tudom tovább
ritkítani. Egyszeruen nincs több hely a buszgarázsban. A 4-es metró
építését nem tudom tovább késleltetni. Nincs több ido. Mit tegyek még,
hogy rájöjjetek?

Csinálok nektek homokos felvonulást, transzvesztiták és buzik dugják végig
a várost vasárnap délben. Erre ti, perverz állatok, még élvezitek is.
Éjszakánként saját kezuleg ásom ki a kátyúkat, megvétózok minden tervet az
úthálózat bovítésére, lezárom a Lánchidat és a pesti Rakpartot. Már majdnem
az összes parkolóhelyet és parkot megszüntettem a városban. Kemény,
kitartó munkával elértem, hogy se kocsival, se tömegközlekedéssel ne lehessen
közlekedni.

Már annyit loptam és sikkasztottam, hogy hegyekben áll otthon a közpénz.
Nem bírom hazahordani a Touareggel. Tudom, hogy a többiek is rendszeresen
összejátszottak a szadival. Direkt nem állítottak egy épkézláb jelöltet és azt is
eldugják, nehogy valaki megismerje a nevét a választások napján. De 46,7
százalék?! Normálisak vagytok?
Mi a faszomat csináljak itt még négy évig?!

Ha még egyszer megszavaztok, lezáratom az összes hidat, felveretem az
összes aszfaltot, állati ürüléket importálok Afrikából, csöveseket New
Yorkból és Moszkvából, aztán diszidálok Horvátországba. Építek egy
kastélyt a tengerparton. Persze a ti pénzetekbol.

Gondoljátok meg!

Üdvözlettel: Demszky Gábor

F

2006 Szeptember 28 - 08:42


Azt se tudom, ezen a hétvégén mit fogok csinyázni. De majd elintézem, hogy jó legyen. Sajtos tekercset kell(!!!) rendelni az I-tol. Ne csak nekünk legyen sz*r.

B

2006 Szeptember 28 - 08:28


Akkor Ponyóra tekintettel, aki csak hétvégén ér rá. Október 14, este 18:00 óra jó nektek?

F

2006 Szeptember 27 - 13:10


10.22, 6.02, 8.46, 9.11, kell még?

B

2006 Szeptember 27 - 08:33


Jövohéten vetítés nálam, idopontokat kérek!

B

2006 Szeptember 27 - 08:32


Engem ebszolúte. de nem érdekel, ami itt Magyarországon folyik!

F

2006 Szeptember 27 - 08:28


Kedvesh Bsh! Csak hogy tudd: közülünk csak B! imponál, a többiek férfiassága ereje teljében van. És bocs, amikor egyszer... tudod... a kezedre.... ööööö.......
:-)

Salabakter témája?

Bsh!
aki Bandósh
2006 Szeptember 26 - 15:03


ezeddig csak heveny szemléloje voltam a fórumnak, ahol a számomra enetelektüálisan - vagy hogyan - imponáló férfiakat végre csak szellemi valójukban és nem fizikai nemistudommilyükben láthatom megynilvánulni (kivéve a jóseggu D! elvtárs). szóval most már nem bírom és ezt a botrányos családi sztorit le kell reagálnom írásban:

ASZTAKÚÚÚÚVA!



G!

2006 Szeptember 26 - 12:56


D! Hát hottyhotty? Mér utol-show?

I! már nem csak boogie-lábú tévésztár, hanem pÓlgárjeno-jelölt isH!!!! Hát, ez van :D

F! mesterrel már megosztottam a sztorit:
´Nagynénikém´ mesélte (aki mellesleg nálam fiatalabb,,, de hát a ´nagybátyám´ is az pár évvel,,, Nem nem a Böldömükhy, hanem az apai nagyanyám öccsének a fia,,, nah és ez a csaj az o majdnemneje), az o ismeroseirol van szó.

A házaspár Debrecenben él, nem lehetett gyerekük. Lombikprogram, lett egy lyánj. Aszondják jó, jó, de ok még szeretnének egy kisfiút. Ismét lombik,,,, és ikrek,,,, két lány,,, Három lányuk lévén még mindig szerettek volna egy kisfiút,,, és ismét a lombikhoz fordultak,,,,,, akár hiszés, akár nem, HÁRMASikrek. De legalább volt köztük már egy fiú. Ily módon tengették hétköznapinak éppenséggel nem nevezheto, nagycsaládos életüket a 6 kis ´aprólékkal´,,, amikor is az asszony spontán módon teherbe esett. . . . . . . . . . .. .. ... ..... ............ NÉGYESIKREKKEL,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,, és ez nem vicc! 10 gyerek,,,,,,,,,,, Bazzeg,,,, mi hozzájuk képest kispályások sem vagyunk,,,,,,,,,,,,

D

2006 Szeptember 26 - 10:35


Pár százezerbol én államelnök lehetnék.

Dfj-rol ne is beszéljünk ilyen tekintetben...


DFJ FOR PRESIDENT!!!

Holnap, azaz szerdán Pegazus parádé a rákban, kábé 22 órától. Elképzelheto, hogy Babos Muvész Úr utolsó purpaléja a Csoportban, hacsak nem vállalja mégis a pénteki bakterházas mulatságot.

Ez van, gyerekek, leüvöltjük a vendégek hajait.


F

2006 Szeptember 26 - 10:18


Hoppá! Mit meg nem tud az ember!!! Büfés Imrénk polgármester-jelölt Pellérden!!! Elso kérdésem, hogy menyi támogatást kapott a kampányhoz?!? Ötölt-hatolt, hogy hát, nyomdaköccség, meg ez, meg az, aztán kibökte: Nem milliós dolgokról van szó.... pár százEZERrol!!!! Hogy rohagggyon meg a számító kis pöcs!!!!!

G

2006 Szeptember 26 - 07:46


Szerintem az ámárkuai egybesült álmok vezetojéhez, George-friedrich daböljú hampellmann Bush-hoz lehet szerencsénk. Talált?

D

2006 Szeptember 26 - 06:46


Naemmegki?

Bsh!

2006 Szeptember 25 - 16:13


Végre egy pozítv üzenet ezekben a kritikus idokben! Hamarosan holnap!

B

2006 Szeptember 22 - 14:06


Bizony ám! Hamarosan honlap!!!

D

2006 Szeptember 21 - 12:58


Újjáéledoben van a TRK Baráti Társaság.

D

2006 Szeptember 19 - 07:26


Nagyon röviden: aztajóbüdöskurvaéletbemahogy!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

ILYENEK TÖRTÉNNEK???????????????????

Baaaaaaa aaaaaaaaazmeg.


Na, de ma KISPIAC! F!-t meg rugdalják már ki a eontól!

G!

2006 Szeptember 18 - 21:27


Ja, elfeledtem beírni, hogy összefutottunk K! asszonnyal,,, aki ismét asszony, és gyermeket vár,,,,,

Most jut eszembe a gólyagólyagilice,,,,,
török gyerek elvágta
magyar gyerek gyógyítja
Akkor ez a gyerök most majd elvágja és gyógyítja is egyben? Tú in ván?

´csánat, ´nézést!

G!

2006 Szeptember 18 - 14:26


RoThadásH!

F! ismeg dolgozdában??? Hát hogy a f@$zban van ez?

D! Ha nem baj, én is efféle b@lfasz vagyok ám! :D

Ha baj, akkor isH.

RoThadásH!

F

2006 Szeptember 18 - 12:39


B! helyett én kérek elnézésht!
Én is elolvastam, beszartam rajtuk!

Imre büféje
Pécs, Dél-Magyarország
12.11

Várok a pultnál, integetek, csengetek, Imre telefonál a maroktelefonján, rám se szarik (dehogynem, a szerk.), mondok - némi várakozás után -, van nekem egy joghurtom, jóféle, szevasz!, azzal elhúztam a csíkot az éppen ott étkezok nem kis derültségére. Nem vagyok én erre a vadkapitalistára ráutalva...

Utazott-e Ön valaha penicilin?
Szokott-e Ön otthon Walt Disney?
Volt-e Ön ebben az évben Pakisztán, vagy annak közelében?


D

2006 Szeptember 18 - 09:02


Hát ez van, baszkikám. Az ember próbál embr maradni ebben a ´kurva országban´ és akkor ez van. A busz nem vár meg, a következore nem férek fel, az utastársak letaszítanak, a busz ajtaja megnyomorít... és akkor a hétvégérol még egy szót se szóltam.

Ez van: egy béna, balfasz vagyok.

27-én és 29-én Pegazus Isten Büntesse Meg Parádés Purpalé Csoport koncertek lesznek a Rákban és a Bakterházban.

SENKI KEDVÉÉRT NEM PRÓBÁLUNK!!!

B

2006 Szeptember 15 - 17:59


D!T! Tiszta béna vagy! Erre eztet tudom mondani!

D

2006 Szeptember 15 - 13:40


Aki már olvasta e-mailben, az rohaggyon meg, akkor is közzé teszöm:

Tegnap reggel nagyon ideges lettem és az egészet a Pécsi Korösi Csoma Sándor Civil szervezet számlájára írtam. És írom a mai napig. Következo történt. Nevezett szervezet egy (ennyit akkor az eszperentérol, amitol egyébként a fejjel megyek a falnak) lapot ragasztott a lépcsoház ablakára, hogy minden lakót szeretettel várnak a rendezvényükre a mittudoménhova meg mikor. Én ezt a lapot nagy érdeklodéssel olvastam el tegnap reggel. Úgy két évvel ezelott hallottam eloször, hogy a lakótelepi környezetben a lakóközösségek szabadtéri vigadalmakat szoktak rendezni a saját maguk szórakozására, ahol együtt sportolnak/foznek/esznek/isznak/buliznak . Mindezt teszik Belgiumban. Tetszett az ötlet. Igen ám, de amíg a meghívót olvastam elment a 21-esem. Gondoltam, idoben vagyok boven, teszek a 21-esre. Lebattyogtam a 2-eshez. Ekkor jött a tragédia. Egy 2/a-s SZÓLÓ busz jött, már akkor tele. A lépcson kaptam helyet. A következo megállónál leszálltam, hogy le tudjanak szállni. Ekkor már elég bosszús voltam, hogy hogy lehet szóló buszt küldeni ilyenkor erre a vonalra??? Na de a megállóban nem tudtam leszállni, mert egy anyuka a 14 éves kisfiával állt közvetlenül az ajtó elott és már nyomultak felfelé. Utána beugrottam a hátsó ablak elé, a lépcso tetején. A következo megállóban a busz ajtaja teljesen rám nyílt, jól beszorított a busz falához. Majd szétrobbantam.

Ennyi röviden. Sziasztok! Rohagggggyon meg a korösi csé szervezet!


D

2006 Szeptember 15 - 13:10


Kolléganom szavajárása: krucifixes gondolkodású.
Kérdeztem, hogy ez mit jelent. Kb. 5 percig magyarázta, de nem értettem meg.

G!

2006 Szeptember 14 - 22:17


Most itt mi van? Vagy nem?

B

2006 Szeptember 14 - 16:09


Itt vagyok, hol vagyok!

D

2006 Szeptember 14 - 14:26


Ezt pont a gay-pornó hazai sztárja mondja?

dg

2006 Szeptember 14 - 10:36


ha nincs itt csaj, az nagy baj!

D

2006 Szeptember 14 - 10:32


Ez privátum! Mellozze!

Egyébként a Juci szokott beírni, de csak régebben. Nem toleráltuk. Mi férfisoviniszták vagyunk.

dg

2006 Szeptember 14 - 10:29


mi van itt? kik ezek? hol fociztok? vannak itt csajok is? nagymelluek vagy sem?


D

2006 Szeptember 14 - 07:34


B! ROHAGGYÁL MEG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Ezt elolvastad?

B

2006 Szeptember 13 - 16:13


Szerényen megjegyezném, hogy ilyen hosszú bejegyzéseket úgyse olvas el senki rajtatok kívül, így ezt mi lenne, ha hanyagolnátok?

Köszönettel!

G!

2006 Szeptember 12 - 23:50


Nem semmi! :)))))

A Böldömükhyék pedig véglegesen elköltöztek kertvárosba, a Mal´ter utcába,,,,
Ez a költözés is elég jó volt ám! Hogy én mekkora marha vagyok, hogy elvállaltam, hogy segítek nekik bútorokat fölcipelni a harmadikra, lift nélkül!!! Csupa dohos, penészes, korhadó, rothadó szar régi, szúrágta molyfészek volt,,, mindegyik bútordarab. Na jó, nem mindegyik, mert volt két új szekrény, amit lehetett összelegózni,,,,
Tele volt minden régi elhasználódott vackokkal, amelyeknek csupán mintegy nyolcvan százalékát sikerült a kukába érkeztetnünk velem együtt ezen fáradozó édesanyámmal és i.BT!-ral, ugyanis id.BT! és idBT!-né volt a szembeszél... A spájzban (vagy spEIzban?) pedig nagy kincsekre leltünk. Például: Nok Lapja összes kiadott szám visszamenolegesen 1951-ig (én csak 67-ig találtam, de az i.BT! aszonta a mögötte levo stóccban ott vannak a korábbi számok is),,, villanyrezsó médinpólend és médinhángüri változatok, zsírújak, fél percig sem voltak bedugva, az egyik 1987 májusi Dunántúliba is be volt tekerve,,,,egy nYájlonzacskóban 4(!)db rozsdás lópatkó,,, de ez csak a jéghegy leges-leg-csúcsa! Mindenhol annyi halom papír, ruha, írószerek, minden, a hatvanas évekig visszamenoleg, hogy ilyet én elképzelni sem mertem.
Az új lakásba való beköltözés is elég érdekesen zajlott. Normális ember ugye a szart elobb kihajigálná, és csak a szükséges dolgokat vinné magával. Nem. i.BT! szobájába már be sem lehetett menni a fekete nylonzsákoktól, amelyekben mindenféle ruhák voltak-vannak. Azt mondja i.BT!, hogy ez egy Lonci becenevu öregasszonynak köszönheto, aki id.BT!-né egyik jóbarátnéja. Idonként felbukkan egy-egy szatyor ilyen-olyan szar ruhával, és azt adja elo, hogy ebbol csak két darab van a Fodgolyón, az egyik az angol királynoé, a másik meg itt van a szatyorban. :)) Ezt, kérem, így mondta. :D
De a legjobb az egészben, hogy ahogy mindent fölcipeltünk a harmadikra, úgy id.BT!-né mindjárt elkezdett válogatni, és már az elso alkalommal kb egy zsáknyit kidobásra ítélt....
És akkor még nem beszélt senki a pormacskákról, a koromról, a kétpercenkénti, záporeso-szeruen felbukkanó káromkodásokról és kisebb-nagyobb szóváltásokról, a tegnapi cipekedéskor a lépcsoházban a másodikon felbukkanó, mindent átható pálpusztai-szagról, melyek bearanyozták ezt a pár délelottöt-délutánt,,,,,

A legjobban azonban az tetszett, amikor utolsó alkalommal (ugyebár az Alekoval több nap kitartó munkájára volt szükség) kiderült, hogy (mivel ugyebár önkormányzati lakás) szerdán küldtek volna ingyen egy költöztetobrigádot, akik elvittek volna mindent ingyen. De az nem volt jó, mert mi van, ha elvisznek, vagy eltörnek valamit.... MIT? AZ 51-es NOK LAPJÁT????
BAzzeg! Azt hittem, szétvet az ideg! :DDDDDDDDDDD
id.BT!-né pedig azzal próbálta lecsillapítani a kedélyeket, hogy a 3 emeletre lépcsozés szekrénnyel a kézben hátramenetben - idézem - ´jót tesz a lábaknak, jót tesz a szívnek´... Ezt neki is úgy mondta valaki.....

D

2006 Szeptember 12 - 08:05


Tegnap jobban megnéztem, dr F.L. úr nem is úgy néz ki,mint ahogy leírtam. Legfeljebb annyi igaz belole, hogy elég ganyé módon néz ki, valamint, hogy hájas. De az arca nem rücskös, ellenkezoleg: jó tág pórusai vannak, csupa apró luk. A szeme sem pici, sot! Ha a szemüvegén keresztül néz rád, akkorák a szemei, hogy megijedsz tole. A haja sem zsíros, de elég pocsék a frizurája, mitagadás.
Mindamellett elég jó fej is tud lenni, az az érzésem.
A szemeit azonban valahogy olyan furán tudja forgatni, hogy lehidalok tole. Az is lehet, hogy kancsal, de nem tudom, nem láttam, hogy az lenne. Van valami a szemeivel, de nem tudom mi az. Roppant nehéznek tunik elkapni a tekintetét, közben meg rég bámul.

Á, ki érti ezt?

D

2006 Szeptember 11 - 13:50


Csütörtökön átmentem a Baranya Megyei Önkormánzatra, aztán azszongyák: Tucc vezetni? Tudok. Akkor itt a kulcs, vidd el légy szíves a dr. F.L.-t uránba, ott van a kocsija szervizbe’, utána lécci hozd vissza a kulcsot. Mondok, rendben, de egy darab papír nincs nálam, amivel igazolni tudnám akár a személyemet, akár vezetési tudásomat. Nem baj, mondja dr. T. P., nem baj. Hát, mondom, jól van, ha mégis baj lesz, csak el tudják intézni majd itt a megyei önkormánzatrúl.

Ez a dr. F. L. egy igen ronda ember. Más szóval gusztustalan. Iksz lábai vannak, azok is jó vastagok. A lábai felett van a csípoje, ami olyan széles, mint a Duna Mohácsnál, majd pedig tovább haladva felfelé, egyre szukül undorító hájas teste. Végül a feje következik, toka, minden, de olyan rücskös a pofája, hogy félek ránézni. Kis barna gombszemei vannak a szemüvege mögött. Röviden így tudnám leírni. egyébként azt lehet még hozzátenni, hogy alacsony. Ezen kívül dohányzik. Ahogy kiértünk az épületbol, rá is gyújtott. Kereste a bankkártyáját égre-földre, de nem találta. Mert a kocsit valamibol ki kell fizetni. Közben telefonált a szerelonek, hogy mennyi pénzt vigyen. De a kártyáját nem találta sehogy sem. Közben a cigaretta lógat, vírul a szájába’. A mellényzsebében is kotorászott a jobb kezével, mert a balban a táskáját tartotta. De sehogy se tudta kivenni a zsebébol, amit akart, ezért lenézett a zsebébe, hogy mi van már benne. Ekkor viszont a cigaretta végével, ami a szájából lógott lefelé, jól megégette a kezét. Elkezdett kicsit káromkodni, de nem valami nagyon fújta fel a dolgot, úgy érzékeltem, az ilyesmi megesik vele. Nem örült neki, de elfogadta.

Miután levette a pénzt, nekifogott valami DVD-t keresni a feleségének, amit be kell adnia a muvészetibe. Szeretem, amikor megkérnek, hogy vigyek el valakit valahova, aztán mikor már elindulunk, akkor mondja, hogy még hova menjünk. Na mindegy, gondoltam, véletlenül úgyis ráérek, csak rendor ne legyen. Kérem tisztelettel a táskájának legalább 40 zsebe volt. Mindet végignézte – kétszer. Kezdtem ideges lenni a pacáktól. Közben folyamatosan motyogott, olyanokat, hogy ha nem lesz meg a DVD, akkor a felesége kinyírja, meg így, meg úgy. Nem mondhatnám, hogy meghatódtam, oszintén szólva le se szartam, hogy milyen családi zurzavart okoz neki a dvd hiánya. Türelmesen vártam, amíg hatszor megnézte a táskáját, meg a nadrágzsebeit, közben motyogta a magáét a cigi meg lógott ki a szájából. Visszataszító volt. Végül persze vissza kellett mennie a 3. emeletre. Jó sokat vártam rá, de aztán jött az iksz lábaival, meg a zsíros hajával. Ez tipikusan az a figura, akit nehéz memorizálni valamiért. Az egész ember valahogy olyan jellegzetesen alaktalan, mint egy 4000szeresére nagyított kanál zsír. Na szóval, megtaláltuk az autót. A slusszkulcs egyébként egy fél mázsás kulcscsomón volt, alig tudtam bedugni az önindítóba. Egy pözsó 307-esrol beszélünk, mint kiderült 10 éves. Ahhoz képest legalább 15-nek gondoltam. Mivel a sebességváltóval bármelyik sebességfokozatban 35 centi átméroju köröket lehetett rajzolni, nem igazán éreztem rá azonnal a kocsira, 3-asban indultam, le is fulladtam. A kuplung csak a pedált egészen felengedve kezdett fogni, a féket viszont teljesen be kellett nyomni padlóig, hogy legyen valami. Megpróbáltam a külso tükröt beloni, de hasztalan forgattam a kis kart, a tükörlap össze-vissza mozgott.

Végül sikerült elindulnunk, a kocsinak olyan hangja volt, mint egy traktor és egy kispolszki keverékének. A sebességméro nem muködött (nem tekerte a kilométereket sem :). Csak sokára jöttem rá, hogy az 1-es épp a térdhajlatom alatt van. Ahogy balra húztam üresben a sebváltót, mindig akkorát koppant a szélén, mintha ebédhez harangoznának.

Száz szónak is egy a vége, mire visszaértem, egészen ráéreztem a kocsira, egy behajtani tilosba még berongyoltam szemben az egyirányúsított forgalommal, majd sietve leparkoltam, zártam, kulcsot leadtam. Mondtam, most tudtam meg, milyen az, amikor azt írják a kalandregényírók, hogy lélekveszton utaznak.

Az egészet csak azért írtam le, mert azóta is kikívánkozott belolem ez a roppant szürreális élmény.


D

2006 Szeptember 11 - 12:52


Jajámja, én is megörültem ennek.

:::.Kenyérjegy, cukorjegy, körjegy, buszjegy.:::

B

2006 Szeptember 08 - 14:27


VÉGRE MENT VALAHOVA!!!

D

2006 Szeptember 07 - 15:38


Az elobb összefutottam Lacikával!!!
A Király u. közepén kezet nyújtott (o nekem elore). Nem tudtam megállni, megkérdeztem:
- Hova mész?
- Anyához.

Elkészültem.

A szefo pedig a szellemi fogyatékos rövidítése, kopirájt báj DFJ.

B

2006 Szeptember 07 - 08:34


Kérem?

D

2006 Szeptember 07 - 07:44


SzeFo


B

2006 Szeptember 06 - 13:38


Reggel munkába jövet kivel futottam össze? Hát a Lacikával!!! Ahogy kilép a kapun, köszönünk egymásnak, és kérdezem:
- Hova mész?
Válasz:
- Sehova.

Komolyan összeszarom magam ettol a fingilingi búbánattól! Soha nem megy sehova menés közben.

D

2006 Szeptember 06 - 11:40


Reggel találkoztam a volt gyógytornásznommel, akit egyébként is ismertem annak okán, hogy egy iskolába jártunk még annak elotte.

Beszélgetésünkbol kiderült, hogy nem úgy van ám az, hogy mindenki mehet gyógytornára! De nem ám, csak aki normális!!!
Hülyéket, elmebetegeket, lepusztult hajléktalanokat nem küldenek az orvosok gyógytornára.
Hulljon a férgese!

Hogy engem mégis hogy-hogy odaküldtek, nem tudom.


G!

2006 Szeptember 05 - 08:23


Részleteket, további részleteket szivárogtassatok, legyetek szivesek!

A tegnap délután folyamán ifj. Böldömükhy Tihamárnak segítettem a Böldömükhy-rezidencia Kertvárosba történo áthelyezésének lebonyolításában. Csak úgy hörgött az Aleko. Bár üresen is csak kettesben megy fel az Ágoston térrol az alagút felé... :P FENOMENtÁLIS volt! :D

D

2006 Szeptember 04 - 13:44

Kontaktus, persze!

Azért szar, mert két megállóval tovább kell mennem.
Hát, szar, de nem hiszem, hogy szétcsúszna minden.

B

2006 Szeptember 04 - 13:43


Toronyzene??? Leee-föööl-leeee-föööl!

- Hallotta, hogy bezárják a piacot?
- Igen, ez szar!

G!

2006 Szeptember 04 - 09:03


És miért nem kamion-fényszóróval gyógyíjja? :P

Kontaktus-hiba? :D

D

2006 Szeptember 04 - 08:07


Én, megmondom oszintén, azért jöttem, mert olcsó a pacsker. Na, most elmondom, hogy én talpmasszázzsal foglalkozom és van egy bioptron lámpám, azzal gyógyítom a szememet, mert most is könnyezik.

Ez sajnos valamilyen kontaktos hiba miatt nem lesz hallható a szombaton készült riportok közt.

AUF WIEDERSEHEN!!!


G!

2006 Szeptember 01 - 16:18


F! A régebbi teszkóban voltunk és a könyves mellett ott a vevoszolg-állat,,, ;) Kb. másfél percet azért így is kellett várnunk, mire a csaj letette a telefont,,,, :P

B! & D! ez nem semmi egy krapek lehet! :DDDDDDD

B

2006 Szeptember 01 - 13:53


Mondanék részleteket, ha lenne. De tudod milyen bobeszédu szokott lenni, és mindig ott az a kibaszott mosoly a pofáján, a fogai meg ott baszódnak a szájából kifelé. Arra a kérdésre, hogy mit csinál most, azt kelletett volna mondania, hogy semmit, a faszát lóbálja, ingyenélo, lusta dög, de nem ezt mondta, hanem azt, hogy megint csak a pénzt fogja költeni, amit a szülei kerestek, és kreszre megy. Ott is meg fog bukni a bunkója, de mindegy. Hova mész? Nem tudom! És ezután is a kibaszott mosoly. Annak örül, hogy egy tapló, és nem tudja, hova megy! Az eszem megáll!!!

D

2006 Szeptember 01 - 08:29


Errol írhatnál bovebben! Részletek is érdekelnek a beszélgetésbol.

Ezt a kreszt már 3 évvel ezelott kezdte. Talán már megérett rá. Egyébként dolgozott már, valami múzeumban volt teremor. Ez mekkora állás, kurvára élvezném! Egész nap mutárgyak között, néha rá kell szólni a kis köcsög gyerekekre, hogy ne fogdossák a vitrint, meg a tárgyakat, meg ilyenek.


F

2006 Szeptember 01 - 08:26


G!-nek! Elég hihetetlen a sztorid! a TECSÓ-ban személyzetet találni?!? Protekciós ge*i lehecc te, wazze... Tapsikolok, ha vonalkód-leolvasót találok.
:-)

B

2006 Augusztus 31 - 18:41


Ja, és közben a szokásos röhögése, amit elég nehezen lehet tolerálni!!!

B

2006 Augusztus 31 - 18:40


Következo beírásom külön D!T!-nek ajánlom!

Nagy dolog történt tegnap! hazafelé baktattam, mikor belebotlottam kedves Erzsókunk nagy fiába, a Lacikába! Kérdezem tole:
- Találtál már munkát?
(2004-ben találkoztunk utoljára, akkor nem volt munkája)
Válasz:
- Még nem!
- És mit csinálsz jelenleg?
- Pár hét múlva megyek kreszre!
(itt szartam eloször majdnem össze magam, megy kreszre?!?!?!?!?!?!?!?!?!?!?!?!?!)
- És most hova mész?
(felfelé ment a Nevelési Központ felé)
- Nem tudom!
(beszarásh másodjára!!!!! miért megy valamerre, ha nem tudja hova megy!!!)

Hát nem hazudtolta meg önmagát kedves Lackónk!!!

G!

2006 Augusztus 31 - 14:55


Nem kaptam szikLát,,,
A teszkóban voltunk tanszarokat beszarozni, akarom írni tanszereket beszerezni, és többek között egy Ligetfalvi Mihályné által írott Kis(s)zámoló címu munkafüzetet is meg kellett volna venni Kálmánkának. Nem találtuk sehol, így megkérdeztük az egyik kiszolgáló személyzetet,,, aszondja, sajnálja, de az csak az ALEXANDRIÁBA´ kapható....................

D

2006 Augusztus 31 - 14:42


Kollégám: TomiDzserri - a Tom & Jerry helyett.

Egész nap csak suhárgok.

G!
Akkor, hogy ne sopákodjatok, kijavítom a hibákat.
Ímé: 2006 Augusztus 30 - 17:24


BÖLDÖMÜKHY NAGYSZÓTÁR
2., javított kiadásH

betörölközés - (ige alakban is, de foleg befejezett melléknévi igenévként) berúgás,,,
csákányozás, csákányozni - kerti munkák gyujtoneve a kapálástól a szüretelésig;
egrecíroz - nyaggat, lecsesz, letol; (máshol is hallottam már, de náluk az emlegetési gyakoriság nagyobb);
germózik - késlekedik, bénázik, tök(él)etlenkedik;
heroc - menyétféle állatok gyujtoneve;
krampácsol - (meg)szerel, (meg)javít;
lipinkázik - billeg, inog, dülöngél - pl. egyik tárgy egyensúlyát vesztve a másik tetején;
suhárog - sóhajtozik, nehezen veszi a levegot, stb.;
szamuklál - szimulál, tettet, otthon ül (pl. nagyanyám), ahelyett, hogy a kertben ´csákányozna´;
szatyikul - 1.: mos, öblít, mosógéppel, vagy kézzel mosást, ruhatisztítást végez; 2.: bármely más, vizes munkafolyamatot végez (mosogat, felmos, stb.);
szemicskél - nassol (foleg id. Böldömükhyné használja);
szívás, szivattyúzás - (és ige alakban is) ivás, folyadék-bevitel;
szodé - mohó, falánk;
torkizás - evés;

NYELVTAN
Nincs más igeragozás, mint az egyes szám harmadik személy, kijelento mód. Természetesen az alany, vagy cselekvo személy megnevezése ily módon elkerülhetetlen.
Hogy xy aznap evett-e, így kérdezzük: Xy-nak volt-e már torkizása? Hogy kér-e inni: Lesz-e neki szivattyúzása?

G!

2006 Augusztus 30 - 14:46


Nosh, shajnÁLLATosH módon a Böldömükhy Nagyszótár nem lett teljesH a múltkor, ugyanisH a leKfontosabb szavak és kifejezések nem kerültek belé. MOst egy kis kiegészítéssel élnék.

szemicskél - nassol (foleg id. Böldömükhyné használja);
szívás, szivattyúzás - (és ige alakban is) ivás, folyadék-bevitel;
betörölközés - (ige alakban is, de foleg befejezett melléknévi igenévként) berúgás,,,

a legjobb:
torkizás - evés;

A legjobb pedig az újabban használatos Böldömükhy szórend. természetesen alap, hogy mindenkirol egyes szám harmadik személyben esik szó. Például: a kérdés, hogy ettél-e már, így hangzik:
Torkizása volt-e.
Inni kérsz-e: lesz-e szivattyúzása?

F

2006 Augusztus 30 - 07:54


De, én már tegnap is cizelláltam, csak sajnos nem tudtam rá refrénezni...

G

2006 Augusztus 29 - 16:45


Senki észre sem vette, hogy krampácsoltam?



© 2007 GeneYos
© 2011 Bozz